Levéltári Szemle, 29. (1979)

Levéltári Szemle, 29. (1979) 3. szám - Kardos József: A szentkoronaeszme metamorfózisa a 19. században / 431–446. o.

mely után örökös, valódi jobbágy lett a föld népe. A szolgaság fenntartása ellen azonban élesen tiltakozik. Szól arról, hogy bűntelen utódokat büntetni kegyetlenség, legyőzötteket szolgává tenni bosszantó helyzet. A jobbágyság, nézete szerint, „undok fertelme az emberiséget levetkőzött embernek".

17 Ezek az érzelemtől fűtött szavak is kizárják a feudális koronagondolat eredeti tartalmát. A reformtörekvések azon rendi-nemesi felfogás ellen is szóltak, amely a szentkoronaeszmében azokat a politikai, jogi különbségeket látta megfogalmazva, amelyek megkülönböztetik, elválasztják a nemeseket a jogtalanoktól. Ezt a szétválasztást fejezte ki egy 1790-ben megjelent munka is, amiben arról olvashatunk, hogy ,JEgy magyar nemes ember, milyenekből állanak tulajdonképpen az ország rendéi, megkülönböztetett dolog a maga parasztjaitól. . , hogy ő mellé, egy korona tagja mellé a maga parasztjai egy rangba, egy szám alá tétessék. . . nagy és szörnyű igazságnak mása volna. "

18 Ezekkel a gondolatokkal a reformmozgalom politikusai vitatkoztak, tiltakoztak — közvetve vagy közvetlenül — a koronagondolat feudális maradványokat, jogfosztottságot, úr—jobbágy viszonyt konzerváló tételei ellen. Ugyanakkor a feudális koronaeszmének az országterület egészét összetartó utalásait — érthető okok miatt — nem kezdték ki. A rendek a szent korona jogára hivatkozva követelték valamely elveszett tartomány vagy országrész visszaadását. Az 1832-36-os országgyűlésen a rendi sérelmek között hangoztatták, hogy a .Jiészek az ország kezdetétől fogva Magyarország szent koronájának joghatósága alá tartoztak."

19 Kölcsey Ferenc Erdély és a Részek ügyében elhangzott beszédében mondja 1833. március 11-én: ,£rdély nem testvérünk-e? nem tartozik-e a magyar korona örökös jogai közé?"

20 A területi igények természetesen nem álltak távol a polgári átalakulás, a kialakuló polgári nemzet törekvéseitől sem. A feudális gondolati hagyaték hivatkozási módjának felhasználása így elfogadhatóvá válhatott. A nemesség gondolatvilágában jelentkező ellentmondás feloldására, sajátos ideológiai érdekegyesítésre Kossuth Lajos vállalkozott. Világosan nyomon követhető ez egy fiatalkori munkájában, melynek címe: A Magyar Fő Rendek 1833-ban.

21 Kiindulásul Kossuth is az „ősi alkotmányt" választotta. Kijelenti, hogy határtalan tiszteletet érez az alkotmány iránt, „melly ezernyi veszélyek között nyolc századokon át fenntartotta a magyart".

22 Ez a tisztelet azonban csak a történeti értéknek szól, a jelen követelményei a módosítást igénylik: „elfogultság nélkül állíthatnánk-e a 19-ik században - kérdi Kossuth —, hogy azon alkotványon, melly 10 milliónyi nép közül csak hatszáz ezret nevez nemzetnek — mellynek törvényei a népet misera plebs contribuensnek szólítják, kire nézve gondja tovább nem is terjedhet, hanem hogy - diplomátiai szólás formája szerint - a szegény adózó nép megmaradhasson, s csak megmaradhasson! - hogy mondom, ezen alkotványon a tulajdoni jognak mindenkori sérthetetlensége, s az ősi hagyománynak tiszteletben tartása mellett javítani, módosítani nem kell?" A kérdés a választ is magába foglalja: Kossuth változtatni kívánt az alkotmányon a „10 milliónyi nép" érdekében, de úgy, hogy a „tulajdonjog" és az ősi hagyomány sérelme ne következzék be, s a változást a nemesek is elfogadják. Még mentséget is talált az elmúlt idők önkényére: a „zabolátlanságnak sötét századjaiban" — írja — nyüván szükségesek voltak azok az intézmények, amelyek ,& vádló hatalmasnak a védelettek fölött önkényes akaratot engedtenek". Erre a nem önként vállalt védelemre azonban Kossuth 436