Levéltári Szemle, 29. (1979)

Levéltári Szemle, 29. (1979) 1–2. szám - IRODALOM - Kállay István: Révész T. Mihály: A sajtópolitika egyes kérdései Magyarországon a kiegyezés után. Jogtörténeti értekezések. 9. sz. Szerkeszti: Kovács Kálmán. Budapest, 1977. / 382–384. o.

A munka nem éri meglepetésként az olvasót, hiszen Révész T.Mihályt régóta foglalkoztatja az emberi jogok kérdése, amely történeti vonatkozásain túlmenően aktuális napi problémává is vált. Szeretnék itt utalni szerzőnek a Levéltári Szemle 1977.1. számában megjelent, a gyülekezési jog magyarországi fejlődéséről szóló tanulmányára. Ebben azt olvashatjuk, hogy a politikai szabadságjogok, köztük a sajtószabadság, korlátozása (vagy korlátozásának terve) nem szorítkozott a sajtószabadságra, hiszen a kormány az egyesülési és a gyülekezési szabadság terén is szigorítást tervezett. Ez arra utal, hogy a sajtószabadság, az egyesülési és a gyülekezési szabadság, mint politikai szabadságjogok, szoros összefüggésben állnak egymással. Mindehhez hozzátenném, hogy sajtó alatt van az 1978.3. sz. Levéltári Szemlében Révész T. Mihály egy másik, a dualista állam sajtórendészetét tárgyaló tanulmánya is. így a szerzőt nem kell bemutatni a Levéltári Szemle olvasóinak. A burzsoá állam és jog magyarországi fejlődésének egyik figyelemre méltó sajátossága, hogy az 1848-as sajtó-, vallás- és tanszabadságot rendező törvényeken kívül — zárójelben egyébként megjegyzendő, hogy a 48-as forradalom elég szűkmarkúan bánt a szabadságjogokkal — nem született összefoglaló törvény az emberi és a politikai jogokról. (Kivétel: 1914:14. te. a sajtóról, 1938:17. te. az egyesületekről stb.). Világos, egyértelmű szabályozás nélkül maradt a törvény előtti egyenlőség, valamint az állampolgárok egyesülési és gyülekezési joga is. Ez a lényegében elmarasztaló megállapítás mégsem jelenti azt, hogy a jogok gyakorlása teljességgel korlátozott lett volna, azt pedig különösen nem jelentette, hogy — elsősorban a kiegyezés után - nem vetődött volna fel a legmagasabb fórumon is e jogok törvényi szintű és igényű szabályozásának szükségessége. Az egyesülési (amelynek értekezés szintű feldolgozása szintén folyamatban van) és a gyülekezési jogot szabályozó törvényjavaslat megfogalmazása és minisztertanácsi tárgyalása mellett éppen a sajtótörvény módosítása és kibővítésére irányuló kodifikációs tevékenység igazolja a fentebbi megállapítást. Az országgyűlésnek bemutatkozó Andrássy kormány első és tetszetős lépésként helyreállította a törvényhatóságokat és intézkedést hozott a sajtóügy rendezésére. A kormány 1867. febr. 28-án ígéretet tett a 48-as sajtótörvény mielőbbi életbeléptetésére. Az 1848:18. tv. felélesztése azonban nem jelenthette azt, hogy a 48-as esküdtszéki rendelet is változtatás nélkül követi az anyajogszabályt a feltámadásban. Ezt a rendeletet, amely a törvény intenciói alapján az esküdtszékek törvényhatóságonkénti felállítását mondta ki, Andrássyék sernmiképp sem óhajtották újból hatályba léptetni, amint azt Kovács Kálmán „A magyar büntetőjog és büntetőeljárási jog története 1848-tól 1944-ig" c. művéből is megtudhatjuk. A sajtó helyzetének megvilágítása egy adott történelmi korszakban nem a jogtörténet feladata. Ennek a csábításnak a szerző nem is engedett. Az egyes lapok szerepének, funkciójának vizsgálata, hatásuk felmérése a sajtótörténet területére esik. Itt a szerző nem támaszkodhatott a kiegyezést követő időszak zsurnalisztikájának szintézisére, így sok kérdést magának kellett feltennie és megválaszolnia. De nem vállalkozhatott a dualista korszak kezdeti szakasza sajtótörténeti tablójának részletes megrajzolására sem. A korabeli sajtó viszonyainak tükrözését ígéri, amelyhez 383