Levéltári Szemle, 29. (1979)

Levéltári Szemle, 29. (1979) 1–2. szám - FIGYELŐ - Komjáthy Miklós: Finnországban / 349–369. o.

tésével mehet végbe. Az ily irányú törekvéseket főképp a parasztság soraiból felemelkedő értelmiségiek, elsősorban a papság támogatták, míg a városi lakosság, főleg az iparosodó elemek idegenül álltak szemben a finnesítési tendenciákkal. A nemzeti gondolat apostola, a kiváló filozófus és államférfi, J. V. Snellmann (1806-1881) volt. A finn értelmiség jelentős része (ide tartoztak nemcsak a svéd származásúak, hanem a családi körben svédül beszélő finnek is) az ő hatására hagyta el anyanyelvét s kezdett finnül beszélni s küldte gyermekeit finn tannyelvű iskolákba. A művelődés nyelvének svédről finnre váltása a nélkül, hogy a társadalmat különösebben megmozgatta volna, szinte természetes folyamatként ment végbe. A finn közélet kétnyelvű maradt egészen a második világháborúig. (Nyomai még az egyszerű turista számára is mind a mai napig feltűnőek, például a főváros és sok más, svédektől is lakott város és helység utcafeliratainak kétnyelvűségében.) A múlt század hatvanas-hetvenes éveitől kezdve előbb a finn társadalmon belülj majd az orosz—finn viszonyban támadtak feszültségek. A társadalmi feszültség alapja a fa árának világpiaci emelkedése volt. Azok a parasztok ui., akiknek voltak erdeik, gyorsan meggazdagodtak, többségük azonban, legelemibb szükségleteire is pénzért lévén kénytelen beszerezni a fát, egyre jobban elszegényedett. Ennek következtében a XIX. század második felében olyan ütemben nőtt a falusi proletariátus száma, hogy az ipar csak egy részüknek tudott kenyeret adni. 1907-ben, amikor Finnországban először tartottak általános választójog alapján választásokat, a radikális szocialisták ennek a faválságból született proletariátusnak köszönhették hatalmas győzelmüket. A baloldali győzelem, természetesen, csak növelte a társadalmi feszültséget. Ugyanezidőtájt, a századfordulókor az európai nagyhatalmak ellentéteinek kiéleződése kérdésessé tette Finnország külső biztonságát is. A német császárság megalakulása s egyre erőteljesebben jelentkező, imperialista törekvései egyaránt veszélyeztették Franciaországot és Oroszországot. A két nagyhatalom a közös veszéllyel szemben a kilencvenes évek elején szövetségre lépett egymással. A katonai szövetség egyszeriben megnövelte Finnország stratégiai súlyát. Ez egyfelől a déli, finn partok megerősítésére vezetett, másfelől olyan megfontolásokat érlelt a cári kormányzatban, hogy a finnekkel szemben tanúsított, liberális politikát, amely a nyugateurópai hatásoknak szabad érvényesülést engedett, módosítani kell. Az orosz uralom évtizedeiben a finnek közelebb jutottak a nyugati, mint az orosz kultúrához. A szabadabb finn életformát korlátozni kívánó, cári politika a finn értelmiség ellenállásába ütközött. Ez súlyos konfliktussal fenyegetett. A japán háborúnak az oroszokra szerencsétlen kimenetele azonban nemcsak Finnországban vetett gátat az abszolutisztikus törekvéseknek, hanem az egész cári birodalomban a szabadabb fejlődés felé nyitott utat. Ennek során az ősi, négy rendre tagolt, finn parlamentet is népképviseletté alakították át. A szavazók száma egyszeriben megkétszereződött s Európában elsőkként a nők is választói jogot nyertek. A szocialisták a mandátumok 40%-át szerezték meg. Választóik száma egyre nőtt, mígnem 1916-ban a tartományi gyűlés többségi pártja lettek. A finn nép évezredes történetében döntő fordulatot hozott a Nagy Októberi Szocialista Forradalom. A finn polgári körök mindaddig, amíg úgy látszott, hogy Kerenszkij 355