Levéltári Szemle, 29. (1979)
Levéltári Szemle, 29. (1979) 1–2. szám - T. Mérey Klára: Az ipar története a kapitalizmus idején egy Duna menti kistájban (Paks–Mohács között) / 225–257. o.
városi telepek voltak: Baja város közművei nevet viselő üzem átlag 29 munkással dolgozott (közöttük 20 volt a szakmunkás), akik napi 8 órás munkaidőben 1 088 456 P értéket állítottak elő 1942-ben. Szekszárd közművei átlag 9 munkást (közöttük 6 volt szakmunkás) alkalmazott, akik naponta 10 órában 274 259 pengő értéket termeltek 1942-ben. Mohácson 5 szakmunkás 8 órai munkaidővel 246 683 P értéket termelt. Alsónyék község villany telepe munkásszám feltüntetése nélkül, Bátaszéké pedig két szakmunkással 9838, ill. 72 505 P termelési értéket tüntetett fel 1942-ben. A magánvállalati villanyenergia-átalakító telepek ugyancsak figyelemreméltóak. Az 1902-ben alakult Kalocsai Villamossági Rt. 8 munkása (3 szakmunkás) napi 8 órás munkaidőben 182 754 P, a decsi 1921-ben alakult villanyszövetkezet pedig egy munkással (fel nem tüntetett munkaidővel) 24 965 P értékű villanyenergiát állított elő. Ezeknek az üzemeknek erőgépparkja 170 lóerős, a használt villanymotorok teljesítő képessége 38,5 lóerő volt. A villanyenergiatermelés előrehaladását jelzi az is, hogy a községek villamosítása is a területen nagy lépésekkel haladt előre. A kő-, föld-, agyag- és üvegiparágban változatlanul a téglagyárak dominálnak, de fel kell figyelnünk arra, hogy számuk megfogyatkozott. A Duna bal partján mindössze Grünhut és társai üzeme dolgozik Baján 32 munkással, 3,5 lóerős villanymotor-parkkal, 270 napon át, míg a Duna jobb partján a mohácsi négy téglagyáron kívül csupán Pakson, Szekszárdon (2), Alsónyéken és Dunaszekcsőn dolgozik egy-egy nagyrészt a századforduló körül alapított téglagyár. Az ezekben előállított termelési érték: 1 228 457 P volt, 303 lóerős géppark és 4,7 lóerős villanymotorpark segítette az átlag 315 munkás termelőmunkáját. Igaz, ezeket az üzemeket általában modernizálták. így pl. a szekszárdi Schmideg-féle téglagyár és mészégető, amely 25 000 négyszögöles területen feküdt, évente kb. 2 millió téglát és cserepet állított elő miután 1932-ben új tulajdonos kezére került; a Paks-Ujvárosi Téglagyár és Fatelep körkemencés, modem felszerelésű téglaüzeme évenként 6 hónapig működött állandó téglamesterrel, körkemencés modem felszereléssel. A hozzátartozó fatelep 1923-ban létesült 60 A faipar üzemei zömmel Baján összpontosultak, ott dolgozott Dely Géza Gőzfavágó és famegmunkáló üzeme, továbbá az 1936-ban alapított Bajai faárugyár kft. mellett az 1891. évi alapítású Első Bajai Tömörfa- és Műbútorgyár, Mohácson két régi gőzfűrészüzem dolgozott és Kalocsán egy 1936-ban alapított műasztalosüzem. A termelési érték meghaladta az egymillió pengőt, és az ebben az iparágban alkalmazott munkások átlagos száma 1942-ben 223 volt. Az üzemek gépi ellátottsága is viszonylag jó, az alkalmazott erőgépek összteljesítőképessége 360 lóerő, a villanymotoroké 50,0 lóerő volt. A bőriparnak két üzeme volt 1942-ben, az egyik Mohácson az Alt-féle bőrgyár, amely két művezetőjével, 19 szakmunkással, 1942-ben átlag 50 munkással, 140 lóerős erőgép- és 259,7 lóerős villanymotor-parkkal másfél millió pengő értékű árut állított elő, míg Sziebert Károly bajai bőrgyára lényegesen egyszerűbb adottságokkal kereken 360 000 P értéket termel f , A fonó- és szövőipar továbbra is megtartotta előkelő helyét. A tolnai és mohácsi selyemgyár, a tolnai textilművek és a Mohács-szigeti kendergyár mellett Öcsényben 1938-ban jött létre egy korlátolt forgalmú társaság „Sárközi Kenderipari Kft." névé. 1 ., 240
