Levéltári Szemle, 28. (1978)

Levéltári Szemle, 28. (1978) 3. szám - IRODALOM - Leblancné Kelemen Mária: Botka János: Egy tiszazugi falu Csépa története. Levéltári füzetek. Szolnok, 1977. / 730–732. o.

Csak üdvözölni tudjuk a Dr. Rákos Raymund által közzéadott kiadványt, aki alázatos szorgalommal közelített a XVIII. század e nagy alakjához. Követésre méltó - egyebek között — az a gyorsaság, ahogy a munka napvilágot látott. Az Országos Levéltárnak a kötetben többször említett xeroxmásolatai 1977-ből származnak, a Nihil obstat dátuma pedig 1977. november! Kállay István Botka János EGY TISZAZUGI FALU CSÉPA TÖRTÉNETE Levéltári Füzetek Szolnok 1977. 280 1. >y

A jelen monográfia egyik szerény terméke annak a szerte az egész országban folyó munkának, amely a szűkebb haza múltja iránt egyre növekvő érdeklődés kielégítését kívánja szolgálni" — olvashatjuk a kötet előszavában. Éppen azért, mert napjaink történetírásának egyik jellegzetessége a hely történelem reneszánsza, szükséges, hogy jelen monográfiáról a hely történetírás íratlan és írott törvényei szempontjából is szóljunk. Mindenekelőtt kiemelendő az országos történetírás és korszerű helytörténetírás egységének, folytonos kölcsönhatásának szükségessége. Sajnos, Csépa története esetében ezt nyomaiban is alig figyelhetjük meg. Csépát elhelyezi a szerző az Alsó-Tiszazugban, hazánk legkisebb tájegységében, s a falu történetét e tájegység településeivel egybevetve (Tiszakürt, Ug, Tiszasas, Szelevény, alkalomadtán Kunszentmárton, Halesz, Fertő, Cserkeszőlő, Istvánháza) vizsgálja. De nem él benne Csépa története az országos történelemben. Elengedhetetlen a helytörténetírás esetében is a vonatkozó szakirodalom ismerete, alkotó felhasználása. E követelmény megvalósítása jelen esetben eleve lehetetlen volt. A szerző a táj földrajzának, őstörténetének, közép-, új-, és legújabbkori történetének bemutatásával egy község terjes történetének bemutatására vállalkozott, amit szakirodalom felhasználásával, a források elemzésével megvalósítani, a kor és a terjedelem nagysága miatt szinte lehetetlen lett volna. Ha pedig csak bizonyos fejezetek esetében dolgozza fel a szakirodalmat, a disszertáció színvonala eleve egyenetlenebb lett volna. Nem volt szerencsés a szerző témaválasztása. A közelmúltban megjelent helytörténeti tanulmánykötetek, monográfiák mind azt mutatják, hogy sokkal színvonalasabb, sokszínűbb város-, községtörténetet kapunk abban az esetben, ha az egyes történelmi korszakokat más-más szerző írja, vagy legalább 3-4 szerző munkája egy település egész történetét felölelő monográfia. (PL: Hajdúdorog története. Debrecen 1971. Szerk. Komoróczy György, Tápé története és néprajza. Tápé 1971. Szerk. Juhász Antal, Salgótarján története. Salgótarján 1972. Szerk. Szabó Béla, Hajdúböszörmény története. Debrecen 730