Levéltári Szemle, 28. (1978)

Levéltári Szemle, 28. (1978) 1. szám - ADATTÁR - Centgraf Károly: Budától Kőszegig: Radvánszky Albert országos koronaőr emlékirata / 65–69. o.

Sajnos a derék őr nevét nem jegyeztem meg és így csak névtelenül nyilváníthatom elismerésemet az egész őrség szellemére jellemző hűségért és megbízhatóságért, amelynek fényes tanújelét adta. A Szent Korona elrejtése felelősségteljes tényének az utókor számára való megörökítésénél az elismerés hangján kell megemlékeznem arról a körültekintő minden részletre kiterjedő szolgálatról, amelyet a koronaőrség parancsnoka, Pajtás Ernő ezredes, vitéz Vályi István alezredes, Borbély János alhadnagy, Horváth Kálmán főtörzsőrmester és Kapéter József törzsőrmester mind az előkészítés, mind a keresztülvitel folyamán kifejtett. Ennek volt köszönhető, hogy a Szent Koronát úgy sikerült az óvóhelyről kivinni, mondhatnám kicsempészni, hogy az óvóhelyről kivezető folyosón és annak ajtajánál szolgálatot teljesítő személyzet nem fogott gyanút és így a történtekről a beavatottakon kívül tudomást senki sem szerzett. A Szent Korona november 4-ig volt elásva. Ekkor azt, a hatalmat időközben magához ragadott Szálasi Ferenc kívánságára és intézkedésére eskütétele céljából koronaőrtásamnak a királyi várba kellett vitetnie. Nem érdektelen talán koronaőrtásamtól később nyert információ alapján megemlítenem, hogy az eskünek a Szent Koronára való letételének — általa erősen ellenzett — gondolata Szálasi Ferenc részéről először a nála, mint miniszterelnöknél, október 28-án este 7 órakor tartott értekezleten merült fel. A megbeszélésről részletesebb adatokat nem tudok feljegyezni, mert november 5-ig vakbélgyulladásban fekvő beteg voltam, sem az értekezleten, sem az országgyűlés két házának ülésén, sem pedig az azt követő eskütételnél nem vettem részt. Az eskütétel után a Szent Korona úgyszólván csak órákra került vissza az óvóhelyre, mert a harctéri helyzet miatt Szálasi Ferenc miniszterelnök hirtelen elhatározására 6-án délután 2 órakor a többi koronázási jelvényekkel együtt — a palást kivételével — szinte váratlanul Veszprémbe szállíttatott, ahol a Nemzetibank bombatámadás és betörés elleni biztos óvóhelyén helyezték el. Az elszállításnál mint lábadozó beteg jelen voltam, mert a ládának pecsétemmel való ellátását egészségem rovására sem akartam elmulasztani, örökké emlékezetes marad számomra különösen az a pillanat, amikor koronaőrtársam imára kulcsolt kézzel a Mindenhatóhoz intézett hazafias fohásszal indította útnak a nemzeti ereklyéket tartalmazó ládát, melyet betegen már ezért sem kísérhettem el szomorú emlékezetes útján. Koronaőrtársamnak Veszprémből másnap való visszajövetele után Szőlősi Jenő miniszterelnökhelyettes érintkezést keresett velünk a koronázó palást hol és miként leendő biztonságba helyezésének tárgyában; a megbeszélés értelmében a miniszterelnökhelyettes november 10-én jelenlétünkben szakértővel megnézette a palástot annak megállapítása végett, hogy avult állapotára való tekintettel lehetséges-e annak elszállítása. A szakértő kifejezett aggodalmainkkal szemben az elszállítást lehetőnek minősítette különösen, ha gondos csomagolásban részesül és jól rugózott teherautón szállítják. A szakértői szemle után elvben megállapodtunk abban, hogy a palástot a közeli napokban Pannonhalmára visszük. A palást épsége szempontjából továbbra is fennálló aggodalmaink ellenére, Örültem ennek az elhatározásnak, mert első komoly lépésnek tartottam abban az irányban, hogy a Szent Korona is Pannonhalmára kerüljön. Azonnal felhasználtuk a kedvezőnek vélt alkalmat arra, hogy a Szent Korona Pannonhalmára leendő egyidejű átszállítását szorgalmazzuk; álláspontunkat a miniszterelnökhelyettes látható érdeklődéssel ad referendum vette és megígérte, hogy arról a miniszterelnöknek jelentést tesz és a kérdésre visszatér. Késedelem elkerülése céljából mi is alkalmat kerestünk, hogy álláspontunkat indokaival személyesen is ismertessük a miniszterelnökkel, ami másnap este 7 órakor meg is történt. A megbeszélésről azzal a benyomással távoztunk, hogy tervünk megvalósítása aligha ütközik komoly akadályba - amire azonban az események sajnos rácáfoltak. A pannonhalmi tervet illetőleg erős támaszt kaptunk Serédi Jusztinián hercegprímás személyében, akineke tárgyban írt levelével kerestük fel Mindszenti József veszprémi püspökkel együtt november 13-án este 7 órakor újabb megbeszélés céljából a miniszterelnökhelyettest. Miután a püspök felolvasta és betekintésre átadta a hercegprímás levelét, nyomatékkal mutattunk rá arra a helyzeti előnyre, amelyet felfogásunk szerint a Nemzetközi Vöröskereszt Pannonhalmát érintő védelme tervünk megvalósulása esetén a Szent Korona szempontjából jelentene. Érvelésünkkel szemben a miniszterelnökhelyettes arra a nehézségre utalt, amelyet abban látott fennforogni, hogy a Nemzetközi Vöröskereszt védelme területen kívüliséget jelentvén, a terv kivitelét a külügyminiszter által megindítandó, esetleg hosszúra nyúló diplomáciai tárgyalásoknak kell szükségképpen megeló'zniök. Sajnos nem sikerült őt meggyőznünk arról, hogy itt nem területen kívüliségről van szó és így diplomáciai úton való tárgyalásra nincs szükség. Felfogását, legalább egyelőre nem volt hajlandó megváltoztatni és csak annyit helyezett kilátásba, hogy a palást Pannonhalmára szállítása alkalmából a helyszínen beszerzendő tapasztalatok alapján a kérdésre visszatér. A szakszerűen becsomagolt palástot Borbély János alhadnagy és egy törzsőrmester november 16-án vitte Pannonhalmára, ahol november 18-án adtuk át a miniszterelnökhelyettes jelenlétében megőrzésre Kelemen Krizosztom főapátnak, aki nagy szeretettel vette gondjaiba az útközben hála Istennek sérülést nem szenvedett palástot. A főapát vezetése mellett a délután folyamán megtekintettük az apátság nevezetességeit és sorra vettük azokat a pincehelységeket, amelyeket a Szent Koronát tartalmazó láda elhelyezése szempontjából alkalmasnak minősített. A miniszterelnökhelyettes érdeklődéséből, de talán méginkább megjegyzéseiből ismét reményt merítettünk a tekintetben , hogy sikerülni fog álláspontunkat érvényesíteni és ezáltal a nagyjelentőségű kérdést közmegnyugvásra elintézni. 67