Levéltári Szemle, 28. (1978)

Levéltári Szemle, 28. (1978) 3. szám - Dóka Klára: Az Országos Öntözésügyi Hivatal szervezete és iratainak forrásértéke / 525–532. o.

vagy bérlői, az 1920-1930-as években egyes községek viselték. Az 1900:30. te. kilátásba helyezte az állami segítséget, de ezt nem sikerült realizálni. 1930-ban 26.675 kat. holdat öntöztek Magyarországon, azonban ez egyenlőtlenül oszlott el az ország területén. Legtöbb öntözéses gazdaság a Fejér, Veszprém, Tolna megyében illetékes Székesfehérvári Kultúrmérnöki Hivatal területén volt (88 gazdaság, 10.436 holdon), legkevesebb pedig a Debreceni Kultúrmérnöki Hivatalnál, Szabolcs, Hajdú, Bihar megyében (22 gazdaság, 358 holdon). Bár a különféle műszaki tervekben már a század második felétől találunk javaslatokat, az ország legszárazabb vidékén, az Alföldön csak kevés öntözőtelep létesült. 1863-ban Herrich Károly készített a Tiszántúl csatornázásáról és öntözéséről tervet,

7 1878-ban pedig Boros Frigyes vetette fel a száraz területek öntözésének és csatornázásának ügyét.

8 1899-ben Kolossváry Ödön: Alföldünk öntözése című könyvében foglalkozott a problémával, látva azt, hogy a századfordulóig létesített kultúrmérnöki öntözőtelepekkel az alföldi vízhiányt nem lehet pótolni. 1928-ban Hódmezővásárhelyen új kultúrmérnöki hivatalt létesítettek, amely az Alföld déli megyéiben (Békés, Csongrád, Csanád-Arad, Torontál, Jász-Nagykun-Szolnok) volt illetékes. Fő feladata öntözési tervek készítése volt. Első vezetőjének Trummer Árpádot nevezték ki, aki néhány év múlva a Földművelésügyi Minisztériumba kerülve az öntözési ügyek egyik fő előmozdítója lett.

9 1932-ben Hármas öntözési Bizottságot hoztak létre, amelyben kultúrmérnök, gazdálkodással foglalkozó szakember és geológus tevékenykedett.

10 A Bizottság, amelynek kultúrmérnök tagja Trummer Árpád volt, az ország különböző területein létrehozott öntöző telepeket vizsgálta gazdasági hasznosság, geológiai tényezők és az öntözővíz felhasználása szempontjából.

11 1936-ban a kormány 5 mill. pengőt engedélyezett az aszályos alföldi területek öntözésének megszervezésére.

12 Trummer Árpád - ekkor már mint a vízügyi műszaki főosztály vezetője — törvényjavaslatot nyújtott be az öntözésügy előmozdításáról, és indítványozta, hogy a feladat végrehajtására szervezzék meg az Alföldi öntözések Országos Hivatalát.

13 A miniszterelnökség 2850/1937. ME. sz. alatt, Országos Öntözésügyi Hivatal néven engedélyezte a Hivatal létrejöttét, és 1937:20. tcben megfogalmazták feladatait. Trummer 1937-ben közzétett munkájában

14 körvonalazta az alföldi öntözésekre vonatkozó elképzelését. Eszerint a tiszántúli öntözés tengelye a Tiszalöktől induló Főcsatorna (ma: Keleti Főcsatorna), amely az Alföld legszárazabb részén keresztülhaladva a Tiszát a Berettyóval köti össze. Öntözőrendszereket tervezett Tiszafürednél, Hódmezővásárhelynél és a Körösök mentén. Terve szerint a Tiszában a szükséges vízmennyiséget a tiszalöki, a Körösben a békésszentandrási duzzasztómű biztosítja, amely az öntözés mellett egyaránt szolgálja a hajózás és a vízierőhasznosítás érdekeit. Az alföldi öntözéses gazdálkodás kialakításában a Trummer Árpád által kijelölt utat a következő évtizedekben is követték; a tiszalöki vízlépcső és Főcsatorna építése az 1950-es években fejeződött be.

15 A feladat végrehajtására szervezett Országos Öntözésügyi Hivatal 1937. május 1-én kezdte meg működését. Közvetlenül a kormány felügyelete alatt állt, de szoros kapcsolatát a Földművelésügyi Minisztériummal végig megőrizte. A Hivatal élén az elnök állt. A miniszterelnök 1937-ben Kállay Miklóssal töltötte be ezt a tisztséget. Kállay politikai harcok közepette került e pozícióba. 1932-1935 között földművelésügyi 526