Levéltári Szemle, 28. (1978)
Levéltári Szemle, 28. (1978) 1. szám - Szabó Ferenc–Gazdag István: Az ellenforradalmi korszak művelődés- és eszmetörténetének levéltári forrásai témakör a szolnoki tájkonferencián / 19–22. o.
A bevezető további részében arról szólt az előadó, hogy az eszmetörténet és a művelődési célrendszer története lokális vagy regionális vizsgálata feltételezi az országosan ható áramlatok, az általános gyakorlat jó ismeretét. Az ellenforradalmi rendszer uralkodó ideológiájáról éppúgy tudnunk kell a legfontosabbakat, marxista kritikai mérlegeléssel, mint a szociáldemokrácia vagy a polgári ellenzéki törekvések lényegéről. Kiemelt fontossága van az illegális kommunista eszmei fejlődés ismeretének. Nyilván, a negyedszázad alatt - a gazdasági-társadalmi-külpolitikai mozgás következtében — mindegyik mutat követhető változásokat. A helyi vagy tájegységi sajátosságok miatt, különösen az előzmények sokfélesége következtében, nagyon sok lehet á helyi szín, a területi eltérés az eszmei arculatban, amelyeket mélységében fel kell tárnunk, még akkor is, ha tudjuk, hogy az alapvonásokat nem változtatták meg. (Utalt ezzel összefüggésben néhány példára: a baloldali erők jelentkezésére az SZDP vidéki szervezeteiben pl. Az általános nacionalista hangvételen belül is másképpen nyilatkoztak Csehszlovákiáról Békéscsabán és másképpen Szegeden. Az alföldi protestáns ellenzékiség hagyományai is jelentenek bizonyos színező tényezőt.) A sokféle színárnyalat helyi értelmezése és érvényesülése forráslehetőségeink oldaláról szemlélve a művelődéstörténet eddigi megszokott területei szerint közelíthető meg. Ebben a vonatkozásban a bevezető röviden összegezte az MTA Történettudományi Intézete 1969-ben tartott műveléstörténeti vitáján elhangzottakat. (Századok, 1970. 126-172. p.) Balogh Sándor referátumát követve sorolta föl a számításba vehető főbb témaköröket. Az egyes fő kérdéseken belül az ellentétes töltésű erők és tendenciák s a fokozati szintek szerinti különbségek tárgyalása megoldható feladat. Számos, a politikai történet mezejére átvezető probléma is felmerül a forrásokban, mint pl. az egyesületi élet többarcúsága, a rétegenkénti érdekkülönbségek jelentkezése. A művelődéstörténet bővebb értelmezését elfogadva az életmód, az anyagi kultúra történeti kérdései kapcsán is számításba kell venni forrásainkat. Kifejezetten komplex kutatási feladat ez, akár részkérdésekre (építkezés, étkezés, ruházat, szórakozás, technikai eszközökkel való ellátottság stb.), akár átfogóbb, szintetizál óbb feltárásokra figyelünk. Ezek kutatása inkább múzeumi oldalról folyik, bár a levéltárosoknak is volnának bizonyos lehetőségeik. Vörös Károly az emített művelődéstörténeti vitában kifejtette, mi tartozik a „kulturális helyzet" fogalomkörébe. Megállapításai (Századok, 1970.162-163. p.)jó iránytűt adnak számunkra. A bevezető előadás lezárásul a közös erőfeszítések fontosságáról emlékezett meg. A kibontakozó eszmecsere első felében az előre felkért hozzászólók korreferátumai hangzottak el. Sárközi István a Klebelsberg-féle népoktatási politika jellemzését nyújtotta. Az ideológiai célok kritikai elemzése után a források alapján ismertette a népiskolai reform vitáját, a végrehajtás tartalmát. Botka János a Szolnok megyei Levéltár iratanyagát felhasználva az ellenforradalmi korszak munkásművelődésének lehetséges forrásait sorakoztatta föl, meggyőző példákkal. A hozzászólók több irányban is bővítették, tágították az elhangzottakat. A munkásművelődés az osztályharc lényeges kérdése volt, az alapműveltség megszerzése érdekében a mozgalom sokféle lehetőséget keresett - fejtette ki Farkas József. Schneider Miklós, aki tapasztalatszerző vendégként volt jelen, a művelődéstörténeti forrásbázis gyakorlati megközelítéséről beszélt. Felhívta a figyelmet a plakátgyűjtemények kínálta lehetőségekre. Elek László Sárközi István korreferátumához kapcsolódva, Eötvös József terveihez mérte Klebelsberg célkitűzéseit. Az iskolatörténet lehetőségeire utalva az államsegélyek ügyét emelte ki: azokat a középiskolákat, ahonnan a népi származású értelmiség került ki, a kormányzat igyekezett elnyomni. (Pl. Szeghalom, Orosháza gimnáziumai.) Utalt arra, hogy a rendszer jogi lehetőséget adott a munkás-paraszt származású fiatalok tanulására, de a gyakorlati lehetőségeket nem adta meg. Bálintné Mikes Katalin a Szeremlei Református Olvasókör jegyzőkönyveit és a Kecskeméti Katona József Társaság iratait elemezve, sok konkrét adattal érzékeltette azok forrásértékét. A második foglalkozáson először Gazdag István a Hajdú-Bihar megyei Levéltár igazgatója tartott előadást a debreceni Tisza István Tudományegyetem rektori anyagára támaszkodva, a fontos felsőoktatási intézmény szerepéről az ellenforradalmi rendszer ideológiai megalapozásában. A debreceni tudományegyetem — mint lokális forrás — fontos műhelye volt a hivatalos ellenforradalmi ideológiának. A rektori tanács, a tanári közgyűlések jegyzőkönyvei, az egyetemi tanárok publikációi, - amiknek magas színvonalú elemzését és értékelését adja Varga Zoltán: A debreceni Tudományegyetem története. 1914-1944. Debrecen, 1967 című kötetében —, egyértelműen bizonyítják a rendszer redkívül következetes szigorát, az ideológiai nevelő tevékenység egyértelműségét. Ez alkalommal az egyetemi tanárok, tudósok és kutatók megnyilvánulásainak csupán egyik oldalát villantjuk fel, ami témánkra vonatkozik. Talán az volna a leghelyesebb, ha személytelenül, csak a megnyilvánulásokat idéznénk, de mivel előrebocsájtottuk a tendenciális válogatás szempontjait, ezért megmaradunk az egyes személyek megszólaltatásánál. Klebelsberg Kunó 1925. február 20-i költségvetési beszédében leszögezte: „Szeretném a köztudatba belevinni, hogy a trianoni béke következtében lefegyverzett Magyarországon a kultusztárca voltaképpen honvédelmi tárca is. Honvédelmi tárca olyan értelemben, hogy most elsősorban a szellem, a művelődés fegyvereivel kell védeni hazánkat, s ezekkel az eszközökkel kell mindig újból és újból bebizonyítanunk a világ nemzetei előtt, hogy a magyar viszontagságos életének második ezer esztendejében is életképes, erős, és hogy bántani nagy történelmi igazságtalanság." 20
