Levéltári Szemle, 28. (1978)

Levéltári Szemle, 28. (1978) 1. szám - Szabó Ferenc–Gazdag István: Az ellenforradalmi korszak művelődés- és eszmetörténetének levéltári forrásai témakör a szolnoki tájkonferencián / 19–22. o.

Az egyetemi tanárok egy részének éles kommunistaellenessége közismert volt. Az egyetem rektora 1936. február 7-én elmondott doktoravató beszédében, a kommunista törekvések alapját adó marxista világnézetet vádolta: a logikán sebet ejtő dialektikus ügyeskedéssel, dogmatikus elvonatkoztatással és tévelygő rajongással, valamint az egyéni szabadság szükséges mértékét és egyéni fejlődés igényét figyelemre nem méltató egyoldalúsággal. Benedek László a kommunista eszmények ellen kelt ki, az igazi kultúrát „az emberi lelkiségnek éppen az a része viszi előbbre, amely nem engedi magát racionalizálni, és amelynek alkotóereje megtorpan, ha aktivitásában üzemi rendszerekhez kell konvencionálisan alkalmazkodnia." Jellemző megnyilvánulásnak tekinthetjük egy angyalföldi református lelkész doktorrá avatásakor mondott avató beszéd egy részét: „18 év óta szegény, sokszor kommunista és ateista eszméktől is vezetett munkások között dolgozott, azokból gyülekezetet alkotott, templomot, paplakot épített." A haladó törekvések elleni harc fontos eleme az egyetem tanárainak Ferenc Józsefről, Tisza Istvánról és Horthy Miklósról adott értékelése. A Magyar Történeti Tanszék vezetője Ferenc Józsefet olyan kiemelkedő személyiségnek tartotta, aki: „erős kezével megragadva a történelem gördülő kerekét, szembe szállott a divatos korszellemmel és annak szertelenségeit lenyesegetve, csak olyan mértékben engedte érvényesülni, amennyiben népei boldogulása érdekében szükségesnek tartotta." Darkó Jenő Tiszát a Nyugat-Európa keresztény kultúrájáért és magyarságunk megtartásáért a „kelet barbarizmusával" szemben harcoló magyar „vértanúk" sorába iktatja be. Volt olyan professzor, aki Tiszában az „Isten emberét" ünnepli, a nagy politikai gondolkodót, a Magyarország kivételes szellemét, „kinek lobogásában egy évezred dicsősége gyullad újra, s kialvásában elhalványodnak a csillagok." Az Egyetemi Tanács 1930-ban kinyilvánította: „a kormányzót hősi eszményképül állítjuk ifjaink elébe a vértanú Tisza István mellé." Csüry Bálint - a magyarságkutatás egyik elismert vezetője - hirdette: „Olyan gondolatokért kell ma dolgozni, melyek szoros egységbe foglalnak minden magyart. A mai feladat a magyarság törés nélküli szerves egysége, osztály nélküli keresztyén és nemzeti társadalom." Makkai Sándor teológiai tanár ellenérzéssel fogadta a Szovjetuniónak a Népszövetségbe való felvételét, mert ez a lépés „tág kaput nyitott a vele együttjáró szellemi és erkölcsi megrázkódtatásnak." Szerinte a magyar a nyugati, polgárias életformák között idegenül mozog, alapjában közönyös a szociális megoldások iránt, a polgári szervezettségben éléshez túlságosan egyénies, függetlenségre vágyó. E tulajdonságai miatt egyesek antiszociálisnak, szalmalángúnak, érzéketlennek bélyegzik, de a látszat csupán abból ered, hogy a magyar csak a természetének megfelelő katonai létformában ébred magára, válik engedelmessé, fegyelmezetté, önfeláldozóvá, magát a „vezérlő akaratnak" tökéletesen alárendelővé. Az egyetem orvosi karának anatómia professzora a szocializmust antiszocializmusnak bélyegezte, s elítélően beszélt arról, hogy a munkásosztály „túltengése és uralomra jutása esetén az egyenlőség jelszavával, a többi osztályok beolvasztására törekszik." A hatalomra került proletároknak a magántulajdon megszüntetésére irányuló törekvését pedig úgy értelmezi, hogy „mindenki szegény leszen, vagyontalan anyagi, erkölcsi és szellemi javakban." A debreceni egyetemi tanárok nem csupán örömmel fogadták a II. világháború idején végrehajtott területi változásokat, hanem összekapcsolták ezt, a szomszéd népeket lekicsinylő megnyilatkozásokkal is. így beszéltek „ a magyar földnek a balkanizálás prédájára bocsátott egyik szent darabja" visszatéréséről. Az 1936-ban az egyetem jogi karán felállított Kisebbségi Intézet 1938 decemberében Fenczik István képviselőnek adott fórumot, hogy az - általa kárpátorosz néven emlegetett - ukrán nemzeti törekvések ürügyén, fasiszta szellemű, gyűlölködő beszédet mondjon, az egyetemi hallgatóság és a meghívott városi lakosság előtt. Fenczik a „nagy felszabadulást", a Kárpátok biztosítását abból a szempontból értékelte, hogy az „leszámolás egész Európában a zsidó bolsevizmussal." A debreceni városi közgyűlés jegyzőkönyveinek vázlatos vizsgálata alapján Mervó Zoltánné szemléletesen bizonyította be, hogy a közigazgatás területén miként érvényesítette az uralkodó osztály ideológiai-politikai elképzeléseit. Szomjas Gusztáv kormánybiztos főispán, 1920. április 10-i székfoglalójában az ellenforradalom politikai célját fogalmazta meg:,Minden képességemmel és erőmmel hazám jövőjéért kívánok önzetlenül munkálkodni. A forradalmakban és a megszállás alatt is nagyon sok gaz burjánzott fel, amit el kell takarítani. Én a keresztyén erkölcsi világrendnek akarok érvényt szerezni. A keresztyén erkölcsi alapon akarom folytatni építő munkámat. Akik szintén ezt a célt követik, azok velem vannak, akik azonban nem, azok szemben találják magukat velem. A szabadkőművesek, a szélső radikálisok iránya rövid idő alatt széjjelzüllesztette, tönkretette országunkat. A szociáldemokrácia kiölte a munkakedvet, a tiszteletet és a terror lett úrrá.... Nem lesz addig nyugovásunk, míg ismét a magyar zászlók nem lengenek a Kriván, a Nagycenk és a Vaskapu ormain . Legyen minden magyar testvér, tartsunk össze és legyünk egységesek. Irtsuk ki a korrupciót és a töltetest, mindanynyian legyünk testvérek." Miskolczy Lajos főispán beiktatásakor jelentette ki: „ Az idő súlya egyetlen kötelességet ró minden becsületes magyar emberre: önzetlenül munkálni az ország újjáépítését. A végső cél az ezeréves, hatalmas Magyarország, az irány: a fajmagyar politika. A kormány politikáját nem csak vallom, de a vezetésemre bízott törvényhatóságban 21