Levéltári Szemle, 28. (1978)

Levéltári Szemle, 28. (1978) 1. szám - ADATTÁR - Soós László: Földbirtokvédelmi intézkedések előkészítése, 1932 / 95–114. o.

osztályba tartozó exisztenciáknak esetleg tízezrei mennének tönkre, egyszerűen csak olyan általánosságban kezelni, mint ahogyan tette azt Krüger Aladár t. barátom, - ha ugyan jól hallottam erre vonatkozó kijelentéseit, — ennélfogva tisztelettel kérek engedelmet arra, hogy én kikapcsolhassam azokat az adósságtípusokat, amelyek külföldi hitelezőkkel és külföldi kormányokkal vannak vonatkozásban. Ezek után, mielőtt a feltett 8 pontra vonatkozó véleményünket felolvasnám, ha méltóztatnak megengedni, a kamatkérdésre vonatkozólag szeretnék még néhány megjegyzést tenni. {Halljuk! Halljuk!) Nem óhajtanék a Nemzeti Bank jelenlevő igen t. elnökének, sem pedig a mélyen t. kormánynak hatáskörébe belenyúlni, mégis meg kell mondanom, hogy mi a magunk részéről úgy látjuk, hogy a kamatlábleszállításnak jönnie kell. Hogy ez a kamatlábleszállitás milyen nagy mértékű lesz, azt nem tudjuk. Én nem igen merem a magam fantáziáját megmondani, mert akkor 1% leszállítást kérnék, vagyis ez, egészen a magam nézete szerint, az 5%-os kamatnak felelne meg. (Felkiáltások: Magas!) Ezt már a külföldi jegybankok nagy része is megtette, tehát mi is megtehetnénk, mert a kamatlábnak az az értelme ami régen volt, hogy t. i. a valutát védjük, a transzfermoratórium idejében nincs meg. (Igaz! Ugy van!) Ez az 1% azonban nem volna elegendő. (Felkiáltások: Mehetünk lejjebb is!) A fővárosi bankok és takarékpénztárak felhatalmaztak engem annak kijelentésére, hogy amennyiben ilyen kamatláb-leszállítás a Jegybank nélkül történnék, ők ezen túlmenőleg hajlandók lennének még további 1/2%-ot engedni vagyis ez a kettő együttesen másfél százalékot jelentene. A vidéki takarékpénztárak erre nézve nem nyilatkoztak, mivel ők a Hitelügyi Tanácstól várják, hogy az úgynevezett margekérdés (15) hogyan oldatik meg, mert az ő megélhetésüket ez biztosítja. Mellékesen megjegyzem - mivel sok lapban olvasom, hogy a racionalizálás egyik feltétele, hogy el kell tüntetni a sok apró intézetet — hogy én a kisintézetek megszüntetésének ellene vagyok, nemcsak azért, mert ezzel a magyar középosztálynak egy részét, igen tisztességes becsületes embereket kitennének az utcára és nem tudnánk velük mit kezdeni, hanem azért is, mert szerintem Magyarországon olyan csekély a tőke-képződés — hiszen itt nem tőkeképződés, hanem tőke-felélés van folyamatban — hogy nekünk erre a sok apró kis intézetre, amelyek még a kakukfű alól is kikeresik a tőkét, amire a nagybankok nem vállalkozhatnának, igenis szükségünk van. Ellene vagyok tehát annak, hogy ezek az apró intézetek letűnjenek. Ezeknek megélhetését biztosítani a kamat-marge dolga, amely kifejezésre vonatkozólag vagyok bátor bejelenteni, hogy a „kamatrés" szót képeztem.'(Derültség és helyeslés.) Ha tehát a kamatrés, amely a fizetett és az adott kamat között van, megállapíttatik, akkor azt hiszem, a vidéki intézetek is bizonyos enyhítéseket fognak tenni. Osztozom Krüger Aladár t. barátomnak abban a nézetében, hogy le kell szállítani mindenféle költséget, az árverési, végrehajtási, ügyvédi, közjegyzői óvási díjakat, mert ha mi valamennyien szenvedünk, szenvedjenek velünk ezek a társadalmi osztályok is. (Igaz! Úgy van! Élénk helyeslés.) Enélkül a kérdést megoldani nem lehet. Lehetetlenség ilyen meddő költségekkel folyton túlterhelni nemcsak az adósokat, hanem a hitelezőket is. Ha már most mindezt méltóztatnak alapulvenni, akkor én azt hiszem semmi akadálya sem volna annak, hogy a tisztességes adósokkal szemben - ezt ismételten hangsúlyozom, mert a rosszhiszeműeket én ebből kikapcsolnám - a kamatfizetés további kötelezettsége mellett a tőketörlesztés felfüggesztése megtörténhessék. Sőt én azt hiszem, lehetséges volna még továbbmenni. Itt azonban bizonyos kategóriát állítanék fel, mert az országnak annyi pénze nincs - a szegény betevőknek még kevésbé van — hogy mindenkin segíthessünk. Tisztelt Értekezlet! A dolgok tulajdonképpen úgy állnak, hogy a bank csak egy átjáróház, ahova az egyik oldalon bejön a betevő, a másik oldalon pedig a hitelező (Felkiáltások: Az adós!), illetőleg a hitelt kereső, aki ezután mint adós ki is megy az épületből. (Zaj. Halljuk! Halljuk!) Lehetetlen tehát az, hogy az egész földbirtok összes terhe rendeztessék, mert hiszen akkor elő fog állni és hozzáteszem: teljes joggal — az iparos, elő fog állni a kereskedő is, és — mivel osztályuralmat csinálni nem akarunk — előállhatunk mi valamennyien azzal a kívánsággal, hogy a mi adósságunkat is fizesse ki valaki. Ellenben egészen más törekvés az, hogy az 50 holdon aluli kisgazdák még valami külön segélyben is részesüljenek. Ezt én is helyeslem és a magam részéről úgy képzelem, hogy ők a kamatban még további kedvezményt kapjanak. Vidéken ma 9,5% a kamat, ami összetevődik 6% nemzetibanki kamatból és 1,5% reescomptból, amit a fővárosi intézetnek fizetnek, további 2% pedig amit a vidéki intézet szed, ámbár hallottam, hogy egyes intézetek ennél többet is szednek. Ez természetesen lehetetlenség, büntetendő az, aki többet szed és mélyen t. barátom a miniszter úr már többször kijelentette, hogy bármely bank szedne is ennél magasabb kamatot, kegyeskedjenek azt a Pénzintézeti Központnál bejelenteni, az majd meg fogja vonni a reescomptot (16) és a TÉBE is ki fogja kergetni tagjai sorából, mert méltóztassanak meggyőződve lenni arról, hogy nincs egyetlenegy társadalmi osztály sem, amely annyira féltené ítéletét, mint féltjük éppen mi, akik a hitelből élünk. Ebből a 9,5%-ból lemenne az általános tervezett, gondolt vagy fantáziált 1,5% s akkor maradna 8%. Megjegyzem, hogy a szomszéd államok, Románia és Jugoszlávia nagyon örülnének, ha ennek a duplájáért adhatnának pénzt, annál is inkább, mert a kamatrés mindezen országokban sokkal nagyobb, úgy hogy babona az, hogy Magyarországon túl nagy kamatrés van. Azt azonban készséggel elismerem, hogy az 50 holdon alóli kisgazda a maga lehetetlenülésében legnagyobbrészt nem saját hibájából, hanem éppen a kereslet és kínálat kérlelhetetlen törvényének érvé101