Levéltári Szemle, 27. (1977)

Levéltári Szemle, 27. (1977) 1. szám - IRODALOM - Farkas Gábor: Németh Gyula: Iszkaszentgyörgy története. 1976. / 204–205. o.

középkori falu. (Egykori templomának romjai még a 18. század végén is láthatok.) Pusztulása a török uralom végén következett be, valőszinü, hogy egy Bécs ellen vonuló csapat dúlta fel. A mai falu a 16-17. század folyamán, a lakosság egybeköltözése folytán alakult ki. A Sárréten, s a Bakonynak ezen a táján levő falvak a fehérvári töröktől, azután a palotai magyar végvári vitézek portyáitól sokat szenvedtek. Itt zajlott le 1601-ben a "szentgyörgymezei csata" is. A 17. században hosszabb ideig volt békésebb időszak, amikor regenerálódásnak, sőt fejlődésnek lehetünk tanúi. Virágzó hitélet zajlott itt a 16. század közepén (református egyházi élet) sőt elemi ismereteket nyújtó iskola is működött. A török uralom megszűnését követő másfél évszázadot a szerző nagy adatgazdagsággal irja le, és úgyszólván a korszak falusi világának minden főbb kérdését érinti, így beszél az újratelepítésről, a földesúr által véghezvitt allodizálási törekvésekről, a jobbágyság terheinek emeléséről, a 18. századi gazdasági életről, a népesség számának növekedéséről és ennek okairól. A kérdésekre adott válaszokból az derül ki, hogy Iszkaszentgyörgy fejlődése nem valami speciális jelenség. Ugyanazok a fejlődési törvényszerűségek érvényesülnek itt is, mint más olyan kelet-dunántúli faluban, amelyben a lakosság többsége magyar, s csak kisebb részét alkotják német telepesek. A magyar elem túlsúlya a település lakói között azt eredményezte, hogy a németek viszonylag gyorsan asszimilálódtak. Az itt letelepült németek jórésze a zsellérsorsu illetve uradalmi alkalmazott, mig a telkes jobbágyok az "őslakos" magyarok voltak. Nemzetiségi ellentét nem jelentkezett, de vallási villongásoknak sem lehettek tanúi az iszkaszentgyörgyiek. A kálvinisták magyarok, a katolikusok pedig németek voltak. Az iskoláztatás a 18. század egészében, sőt a későbbiekben is felekezeti iskolában történt. Az 1848 előtti falusi igazgatás történetéről is kapunk képet, és állításait a szerző néhány irat tartalmának ismertetésével alá is támasztja. Megtudjuk belőle, hogy a 19. század harmincas éveiben már egyre szaporodik az Írásban elintézendő ügyek száma, valamint azt is, hogy a falusi igazgatást a földesúri joghatóság szabta meg. A tőkés fejlődés részét az 1848. évi események leírásával kezdi. A településen népmozgalom kezdődött a földesúri terhek eltörlése érdekében. Különösen a "kisházasok" (zsellérek) mozgalma tartott hónapokon át, és ennek még az abszolutizmus korában végrehajtott úrbéres földek elkülönítési eljárásánál is nyoma volt. A faluban a mezőgazdasági termelés volt a domináns tényező, ipar csak a kézművességre korlátozódott, bár szeszfőzéssel, cukor előállítással, hamuzsirfőzéssel kísérletezett az uradalom. A népi mesterségekre, pl. a kendermunkákra, ennek feldolgozására, népszokásokra színes leírást találunk. A fejezet a nyomasztó szociális viszonyok ábrázolásával zárul. Ez már 20. század elején jelentkezett, s ösztönzőleg hatott az agrárszocialista mozgalmakra. A nagybirtokos a mozgalom leverése érdekében birtokreformot hajtott végre. Ez azonban a szociális problémát nem oldotta meg. 1935-ben a falu határának 58%-a még mindig nagybirtok volt. A munkaerő felesleg foglalkoztatását a mezőgazdaságban megoldani nem tudták. Erre csak 1942-ben került sor, amikor a falu határában bauxitbányát nyitottak. A könyvet gazdag jegyzetanyag, német nyelvű tartalmi összefoglaló, valamint hely-, név- és tárgymutató zárja. Farkas Gábor 205