Levéltári Szemle, 27. (1977)
Levéltári Szemle, 27. (1977) 2. szám - ÉVFORDULÓK - Kormos László: Utóhang "Mohács emékezeté"-hez / 337–341. o.
menthette is a Jószágos ember-, de a Leveleit ha tsak lehetett megmentette. AzonkivUl egyébb végekre is, de azért is idörlil időre sokszor transumálták a Leveleket, az az Hiteles Hellyek által (Lóca credibilia, authentica) leparialtatták, és ugy vettékki petsét alatt. Sokszor a régi Leveleket későbbi Processusokban producáiták, és ott a Processusokkal egylitt megmaradtak. Az illyeneket hivják Perfolyta Leveleknek, a melylyeknek hitele vagyon; mert a Törvényben megállottak. De sokszor tsak puszta párban (Par simpiex, authentia carens) megmaradtak sok Levelek; mellyeknek ha próbáló erejek nints is, de tanulni sokat lehet belőlük, kivált mikor más Levelekkel egybeköttetésbe vágynak. Xll-dik, XlV-dik Százbeli Levél, kivált Car. Róbert idejéttll fogva, elég van. Eleget panaszolkodnak a Diplomák Collectori, hogy az illyeneket rejtekben tartják a Famíliák, söt az Archívumok is: de van annak nagy oka, miért nem botsáttatnak azok Világ eleibe, az, hogy abbul csak a sok per támadna, söt sokszor a Jószág is elveszne miatta, pedig nem kívánhatni, hogy a História és Antiquitás kedvéért elveszesse az ember a Jószágát. Csak akkor hozzák most világosságra a Leveleket, és Genealógiákat, mikor a Törvény kénszeriti az embereket, még akkor is meggondolják, mi lehet belőle; mert sok a szomorú példa, a mi egyszer Processusba megyén, az többé nem titok. Sok együgyű ember megadta már annak az árrát, hogy a Leveleit mindenütt fitogtatta. Annak bizonyságára, hogy a régi Levelek jobban megmaradtak, mint egyéb Írások, tsak egyet hozok elő, mellynél ugyan régibbet és hitelesebbet nem is tudok. Ez előtt mintegy 40. esztendővel folyt egy Processus, Tibotdianus nevti, mellyet a Királyi Tábla Archivumában most is megnézhetni. Ebben megmutatődott, és a két Tábla Törvénnyé is megállította, hogy Dorogma nevli Falut Borsod Vármegyében a Tisza partyán, és körUllötte levő több jószágokat, azok a kik most bírják, ugy bírják, mint Tibóldnak, az Örs Kapitán fijának Successori, nem Királyi Donatióbul, hanem az Árpád alatt lett első Osztálybul, mellyben a Magyarok magok közt Magyar Országot felosztották, ex príma Divisione vei Occupatione, Sok Fejedelmi Házak külső Országokon nem tudnák Famíliájukat, és Jussokat ennyire felvinni. Mivel a Donatiők szolgálatokért adatnak, olvasunk sok régi Donáti ókban nem keveset az akkori hadakozásoknál és Ország dolgairul, ugy hogy azokbul is sokat lehetne tanulni Históriára tartozó dolgot, hanem a czikornyás beszéd és a felettéb való ditséretek néha gyanuságot öntenek az Olvasóba, vallyon a Secretárius nem nagyította é ? és nem tódta é a dolgot néhánykor ? Az is igaz, hogy a legrégibb Levelek közt is találtatnak ollyanok, a mellyeknek nem minden ember hinne. De hogy a Magyarok Gyászszára viszsza térjek: az Előljáró Beszédrül akár kinek is azt kell mondani, hogy az, nem kevés munkával és keresgéléssel készülhetett. Mesterség volt azt kinyomozni, mitsoda emberek voltak azon Verseknek írói? és azoknak életekrül annyit össze szedegetni. Megmenteni pedig őket a felejtségtül, és rajtok kívül több akkori Magyar Poétákat is előszámlálni, sőt még a régi Typographiákat is Laistromba szedni, hasznos és méltán betsülendő dolog. Az illyenekkel lehet a História Literariát azok előtt is esmeretessé tenni, a kik tsak Magyarul tudnak. Ha igaz, a mit sok bőlts emberek hisznek, hogy a Tudomány, a hol megvolt, minden Nemzetben a Vers iráson, vagy Ének csináláson kezdődött: mi lehet méltóbb dolog, mint azokat, a kik ebben köztünk elsők voltak, és példát adtak, betsületben tartani, jó emlékezeteket terjeszteni, és az által a mostaniakat és következendőket serkengetni, és felindítani, hogy mind addig erőlködjenek fellyebb fellyebb mászni a Helicon tetejére, míglen osztán nékünk is leszen nem tsak Szentzi Molnár Albertünk, Gyöngyösink és Gvadányink, a kik ugyan koszorút érdemelnek; hanem Homérosunk, Virgiliusunk, Tassőnk, Miltonunk, CamuensUnk, Voltairünk s a t. Mellyet talám nem ok nélkül mondok*, mert az igaz, hogy egynéhány esztendőiül fogva, a ki tsak penna 339