Levéltári Szemle, 27. (1977)

Levéltári Szemle, 27. (1977) 2. szám - ÉVFORDULÓK - Kormos László: Utóhang "Mohács emékezeté"-hez / 337–341. o.

fogható köztünk, majd mind Poétának tartya magát de kevesen vágynak a kik azt a nevet megérdemlenék, nagy része oskolába is keveset járt, nem hogy a Tudományokat tudná, jő Könyveket sem olvasott, ha olvasná, sem értené, tsak egynéhány Német vagy Franczia Könyveket futott által, mingyárt Poétává vagy Authorrá tette magát, a Magyar nyelvet sem tudja, mert nem is tanulta, vagy nem is Magyar, még is ő akarja a Magyarokat a magok nyelvére tanitani, sőt uj nyelvet akar tsinálni, ugy hogy már majd annyi Magyar nyelv van, a mennyi Magyar könyv, és majd mindeniknek külön Grammatica, és külön Dictionarium kellene: Kiket, ha valaki jó Critica alá fogna, hasznos dolgot tselekednék. A Typographiákról igen jő volt emlékezetet tenni, azért is, hogy ezek, a melylyek itt számláltatnak, ha meg nem tsalatkozom, együl egyik a Mohátsi Veszedelem után támadtak, a melly megjegyzésre méltó dolog; mert mi oka lehetett, hogy elébb nem támadtak ? Hanemha Budán volt volna valamelly Typographia, vagy Visegrádon Mátyás Király idejében: de ha volt is, hihető, hogy az is oda lett Mátyás Királlyal, mert Ulászló alatt a Tripártitumot sem tudták másutt kinyomtatni, hanem Bétsben, a mint annak a Császári Királyi Bibliothecában az első kiadásbul megmaradt Exemplárja bizonyittya, melh/et már most, minthogy a Királyi Petsét alatt levő Exemplárt, nem tudni, megvan é nintsen é ? Originális gyanánt kell tartani. Más az, hogy igen hasznos, emlékezetben tartani, mitsoda emberek, vagy Helységek voltak azok, a kik Nemzetünkéi ezt a nagy jót tették, hogy Typographiakat állitottak. Jő Földes Uraknak, vagy jő Igazgatóknak kellett ott lenni. Még az esmeretlen tsekély Helységeket is megnemesitette az eleinn való Typographia. Mig Könyvnyomtat ők nem voltak Hazánkban, addig nem is tudhatott a Nép olvasni, igen kevés ember volt, a ki olvasást s irást tudott volna, még a Fő Emberek közzül is; azok is nehezen kaptak akár nyomtatott, akár kézzel irt Könyveket-, tsak egy Levelet is nehéz volt iratni, mert fel kell tenni, hogy akkor nem sok Helységben volt Nótárius, a Mester is ritka, és tudatlanabb lehetett mint most, többire tsak a Papok és Barátok tudtak irni, de azok közt is elég volt, a ki idegen Nemzet lévén, Magyarul nem tudott, a mint a régi Levelekben a Magyar Szóknak és Neveknek leirásábul ma is nyilván láthatni. A mi a Mohátsi Veszedelmet, és azt követő gyászos esztendőket, azokban élt fő embereket, és lett dolgokat illeti: azokrul nem merek beszélni, mert sem a Politicához, sem az Hadi Mesterséghez nem értek. Azt az egyet tudom, mert olvastam holmi jő Könyvekben, hogy a Históriának kevés haszna lesz mind addig, mig Practice nem irattatik, és a történt dolgok mind a kettőnek, de kivált az erkőltsöknek Regulái szerént meg nem Ítéltetnek. Nagyon szeretném, és betsülném, ha valaki támadna, a ki illyen Históriát tudna irni Magyarul a Magyarok dolgairul. Azzal magának nagy nevet, és jő emlékezetet szerezhetne még idegen Országokonn is; mert azt tudom, hogy más nyelvekre is megforditanák. Volna itt Matériáié, tsak Mester ember volna hozzá. De hogy illyen ember támadjon, azt mi ketten nehezen fogjuk megérni, mert az nem ebben, hanem a 19-dik Században lehet meg, minthogy ebben már tsak két esztendő vagyon hátra. Adjon Isten a Maradéknak jobb Poétákat, jobb Historicusokat, jobb Seculumot! azt pedig reménylhetjük is; mert tsak ugyan ez a 18-dik Seculum is sok tekintetben jobb volt a 17-diknél Magyar Országra nézve, a többek közt annyiban is, hogy ebben az Országban nem volt hadakozás 87. esztendőtül fogva, kivévén a Bánátust, és a Tatárok Szathmár Vidékére való beütését. Azt a sok romlást, mellyet a Mohátsi Veszedelem, és azt követő majd 200 esztendeig gyakrann megujjulő háborúk okoztak, ezzel a 87. esztendős békességgel kezdette az Isteni gondviselés megorvosolni. Melly hoszszas belső békesség, Istennek hála annyira megtetszik az Országnak minden részeiben, a hol tsak jártam, hogy a ki 1711-ben vagy azután 24. 26. esztendővel is 340