Levéltári Szemle, 27. (1977)

Levéltári Szemle, 27. (1977) 1. szám - IRODALOM - Érszegi Géza: Somogy megye múltjából. Levéltári évkönyv 5–6. Kaposvár, 1974–1975. / 201–203. o.

lamint területi szerkezetét ismerhetjük meg a szerző alapos, körültekintő tanulmányából. Történelmünk közelmúlt szomorú korszakának kevéssé ismert, az egyszerű hétköznapok értelmes emberi helytállásáról tudósit Lagzi István két tanulmánya. Egyik a lengyel menekültekről szól, akik Somogy megyében (és szerte Magyarországon) a második világháború idején menedéket kaptak, a másik pedig azokról a francia (és angol) katonai menekültekről beszél, akik megszökve a német fogolytáborokból, nálunk menedéket leltek. Olvastán felmerül a kérdés, vajon ez a 150 ezer menekült, akik nálunk mind a "hivatalos Magyarország", mind pedig a magyar nép segítsége révén életet és lehetőséget nyertek arra, hogy tovább harcolhassanak a hazájukat megszálló németek ellen, nem nyom-e annyit a latba, mint amennyit akár egy hadseregnyi partizán akciója jelenthetett volna? Az újrakezdést is több tanulmány méltatja. Király István a második világháborút követő iparpolitikai törekvéseket és azok történeti előzményeit mutatja be, Szili Ferenc pedig ugyanabban, a 6. kötetben egy zselici mikrotáj társadalmi és gazdasági viszonyainak átalakulását kiséri figyelemmbel 1945 és 1971 között. Hét község történetét ismerjük meg ez utóbbi tanulmányban a földosztástól a svábok kitelepítésén át a máig. Hogy miért volt fontos e kisebb tájegységet megismertetni, azt az indokolja, hogy ennek az elmaradott területnek Kaposvár ellátó körzetébe kellene tartoznia és elmaradottsága a közeli város fejlődését is gátolja. Végül az elmúlt emberöltőnyi idő értékeléséből nem maradhatott ki a szocialista somogyi levéltárügy negyedszázadának (1950-1975) ismertetése sem. Ez a feladat Kanyar Józsefre, a megyei levéltár igazgatójára hárult. Áttekintését a múlttal kezdi és megrázóan ecseteli a máshonnan is ismert levéltári problémákat. Azonban a szomorú multat követő időszak sem sokkal tetszetősebb. Igaz ugyan, hogy 1950-ben a megyei levéltárak központi vezetés alá kerültek, de a rugalmatlan és távoli központ képtelen volt a helyi problémákat megoldani és igy adódott az a paradox helyzet, hogy a levéltár valódi fejlődését a már egyszer elhagyott ut tette lehetővé. Nem lehet tagadni, hogy 1968 volt a levéltár életének valódi fordulópontja, amikor ismét a helyi közigazgatás kezébe, a megyei tanácshoz került vissza ismét a levéltár. Ha az anyagvédelem terén is megvalósulnak az azóta kovácsolt tervek, akkor kétségtelenül túlszárnyalják azt az eredményt, amelyet Kanyar József igy foglal össze: "a feudális- és kapitalista kori megyei iratok tetszetős elhelyezéséről a két világháború között a megyei hatóság gondoskodott". Addig azonban amig megvalósulnak e tervek, a levéltár "alapvető funkciójának, a történeti értékű iratok őrzésének nem tud eleget tenni". Az iménti tanulmányt magába foglaló hatodik kötetet válogatott helytörténeti bibliográfia zárja. Takács Eva összeállítása két részből tevődik össze. Részint a Somogy megyei Levéltár dolgozóinak tudományos munkáit köti csokorba, részint a Levéltár fondjaira épülő történeti irodalomból válogat bőségesen. A két kötet ismertetése végén ugy érzem ki kell térnünk arra a jóleső csalódást okozó jelenségre, hogy az Évkönyv kötetei nem csupán országos hirü, idős munkatársak tanulmányainak gyűjteménye, hanem megfelelő arányban fiatalok is részt kapnak, részt vállalnak benne. Sőt más levéltárak vezetői számára sem tanulság nélkül való az, hogy e fiatalok főleg a megyei levéltár dolgozói. Érszegi Géza 203