Levéltári Szemle, 27. (1977)

Levéltári Szemle, 27. (1977) 1. szám - ADATTÁR - Pecze Ferenc: A hazai agrárfelsőoktatás hálózatának kialakulása / 149–175. o.

tak. Ezek a folyamatok először az agrárfelsőoktatás intézményeinek önállósodásával, majd integrálódásával jártak. A haladás végül az egyetem szervezet sajátos hálózatának és belső tagozódásának sokoldalú kibontakozását eredményezte. 2. Az ez idő szerint fennálló vagy időközben megszűnt agrárfelsőoktatási intézmények legkorábbi előzményei kétféle eredetmodellre fűződnek. Egyik esetben a későbbi felsőfokú tanintézetek valamely alacsonyabb szintű önálló agráriskolából nőttek ki. A másik változatban pedig a mezőgazdasági ismeretek oktatásának tanszéki, osztály , intézeti stb. alapformái adott egyetemszervezetbe (tudományegyetemi, műszaki) kari alárendeltségben ágyazódtak be. A kezdetlegesebb és a tökéletesebb elemek néha keveredtek vagy egymásba mentek át. A fejlődési variánsokat még szinezte és szaporította, hogy tanintézetek esetenként elsorvadtak, a magasabb fokozatról visszaestek, ill. működésüket időlegesen szüneteltették. Az eredetivel analóg vagy eltérő formákban való újraéledés példái is előfordultak. Az agrárfelsőoktatás irányításában a társintézmények fuzionálása feltűnően sűrűn alkalmazott fejlesztés-visszafejlesztési módszerré vált. A többkarú egyetemek szervezeti különválasztásával viszont belőlük egyenként önálló tanintézetek is keletkeztek. Ugyanakkor közigazgatási utón az agrárfelsőoktatási intézmények belső felépitését ismételten meg kellett változtatni. Az agrárfelsőoktatás irányításának és intézményei szervezetének jellege, volumene és minősége főbb vonásokban az objektiv valóság feltételeihez igazodott. Fejlődésüket végső soron mindig az a gazdasági-társadalmi rendszer határozta meg, amelyben érvényesülniük kellett. Közelebbről pedig elsősorban az adott földbirtokviszonyok és a mezőgazdasági technika állapotának függvényei voltak, amelyekre cselekvőleg vissza is hatottak. Az agrárfelsőoktatás determináltsága kettős volt: a társadalom méhében fellépett szükségletektől és saját instrumentális hagyományaitól, fejlettségétől egyaránt függött. Egészében az agrárfelsőoktatási intézmények a társadalmi-politikai küzdelmek alanyai és egyben tárgyai is lettek. Sokszor a kardinális elméleti vitáknak — különösen, amig a szakágazat a tudományos akadémiai fórumokon viszonylag csekély képviselethez jutott — egyik legfontosabb szinterét adták, illetőleg ezekhez bizonyitő érveket sorakoztattak fel. Egyúttal az ország egész felsőoktatási rendszerének alakitásában is közrejátszottak. Az agrárfelsőoktatás és a társintézmények kölcsönhatása szembetűnően megmutatkozott, noha a tárcáira nyitásuk is egymástól teljesen vagy túlnyomőlag szétvált. Jelenlegi agrárfelsőoktatási hálózatunk kiépítésének etapjai mintegy két évszázadot fognak át. Ezalatt több mint fél évszázadot a feudális gazdaság, mig csaknem teljes évszázadot a rendiség maradványaival átszőtt kapitalizmus viszonyai között töltöttek el. A polgári demokratikus, a tanácsköztársasági és a népi demokratikus szakaszok néhány évével együtt a szocialista agrárfelsőoktatás a negyedik évtizedét járja. A rövidéletű 1918-19. évi tervek után 1945-ben, majd az 1960-as és ujabban a 70-es években a szakképzést irányító és realizáló szervezet nagyarányú fejlesztése ment végbe. A szakoktatás kiinduló pilléreit a felvilágosodás gondolata jegyében fektették le. Emelkedő lépcsőfokai a reformkori (ugyan megvalósulatlan) ujitő javaslatok, a dualizmuskori és a két világháború közötti felemás koncepciók voltak. A fejlődés nagyobbik első fele (több mint egy évszázad) a környező népekkel fenntartott államközösség kereteiben zajlott le, ami agrárfelsőoktatásunkra tartósan sajátos bélyeget nyomott. Az ujabb eredmények a minőségi fordulatot előidéző tudományos szocializmus tanításához kapcsolódnak. Ezen a platformon agráregyetemeink a baráti országok rokonintézményeivel három évtizede tartalmas együttműködést folytatnak. 150