Levéltári Szemle, 27. (1977)
Levéltári Szemle, 27. (1977) 1. szám - Nagy Domokos Imre: A Berhidai Archivum per, 1844–1846 / 107–114. o.
ben emiitett családi határozatban is az áll, hogy "eladott házánál" ütött ki az a ttlz, melyből az iratokat csak az ablakrácsok kifeszitésével lehetett kimenteni. Az alispán a beadványt január 16-án juttatta el az alperesekhez, akik kelet nélkül, de feltehetően elég hamar válaszoltak. Az elsőhöz hasonlóan, most is ragaszkodtak álláspontjukhoz, és kérték a birőság helyszint kiszállását az (így érdembeni eldöntésére. Ezután az Ugy egyidőre "elaludt". Talán azért, mert maga Kotsi Horváth Sámuel alispán sem látta értelmét? Lehet, de erre bizonyíték nincs. A türelmétvesztett Boronkay Ferenc végül is 1845. december 15-én már nem az alispánhoz, hanem a "Reponens Birősághoz" fordult, hogy hajtsák végre a "repositiot". Hogy mikor kapta meg a biröság, illetve az alispán e beadványt, azt nem lehet tudni. Az alperesek válasza 1846. január 13-án kelt. Hangja nyugodt, de nagyon határozott. Visszautasítják a felperes állításait, elsősorban arra hivatkozva, hogy az általa citált törvényhelyek csak az ingő és ingatlan jószágok és a birtoklási jog tekintetében intézkednek. Jószágok elfoglalását a leghatározottabban tagadják, "ha csak az irományokat nem akarná az ingő vagyon nevezet alatt érteni, mik azonban, hogy a tőrvény világos rendelete szerint oda nem tartoznak, kitetszik onnan, mert az ilyeneket elfoglalók ellen, még azon esetre is, ha azok a kereső tulajdoni volnának, leveleket vissza követelő per, s nem vissza helyezési utón kellene keresetet támasztania" ... (kiemelés az eredetiben — NDI). A továbbiakban újra leszögezik, hogy az Archívum épitése a család közköltségén tőrtént, igy ez nem lehet Boronkay Ferenc tulajdona, s ezért nem is követelheti oda repositioját. A válaszhoz két mellékletet csatoltak. Az első a Familia Concursus határozata az Archívumról (mintegy annak működési szabályzata), a másik pedig a költségek kimutatása (50 frt 48 kr), melyben kérik a felperes elmarasztalását. Az I. melléklet (melyet a Függelékben közlök) végeredményben különösen ujat nem mond, csupán félreérthetetlenül leszögezi, hogy a "Familia Levelek" közkincset képeznek a család számára ("a birtoknak lelke s Fő Fegyvere az azt érdeklő levelek"), éppen ezért senkinek magányos gondviselésére nem bízzák. Ezután már valóban a per tárgyalása következett, melyet az alispán 1846. január 19-ére Berni dara tűzött ki. Boronkay Ferenc azonban nagyon bizonytalanul érezhette magát, mert még a tárgyalás előtt közvetlenül egy negyedik beadványt is eljuttatott az alispánhoz (illetve a "Repositios Birősághoz"), amelyben azt igyekszik megcáfolni, hogy őt birői Ítélettel vagyonától megfosztották. A beadványához egyszerű másolatban mellékelt nádori leirat azonban csak azt közli, hogy az ellene folyó pert a hétszemélyes tábla még nem tárgyalta... Január 19-én aztán az alispán ítéletet hirdetett, de ez éppen ellenkezője volt annak, amit Boronkay el szeretett volna érni. Miután az alispán megállapította, hogy az alperesek védekezése mindenben helytálló, sőt az Archívum zárainak megerősítése csak "a familia leveleinek gondviselése körül tapasztalt nem egész pontossága" következménye, és az alperesek eljárása "csupán a familia kincsének megőrzésére irányzott dicséretes gondoskodásnak, s törvényes kötelesség teltyesitésének volna tekintendő" - keresetével elutasította és a költségek megtérítésére kötelezte a felperest. Boronkay Ferenc azonban makacs ember volt, és nemesi jogával élve a királyhoz fordult. (2) A Kancellária 1846. február 21-én kelt 3113 sz/233 számú leiratával felszólította a vármegyét, hogy a Boronkay-féle repositios per iratait terjesszék fel, 109
