Levéltári Szemle, 26. (1976)

Levéltári Szemle, 26. (1976) 1. szám - Pap Gáborné: Spanyolországi tapasztalatok / 39–52. o.

A V alakú, nyolc emeletes épület középső részén, a V szárainak találkozásánál kapott helyet a dolgozószobák mellett az elegáns kiállítási terem, a tárgyalótermek valamint a kutató- és könyvtárterem. Megjegyzendő, hogy a kutatőforgalom itt nem nagy, a kutatási engedélyeket nem a levéltár, hanem az egyes minisztériumok adják, saját szabályozásuk szerint. Az épület mindegyik emeletén — a V két ágának megfelelően — két-két raktár helyezkedik el, két-két fond számára. A raktárak két lépcsőházból közelíthetők meg. A bennük őrzött fond kezelőinek hivatali szobái is ugyanazon az emeleten, közvetlenül a raktárak mellett vannak. Minden osztálynak, tehát minden fondnak, illetve raktárnak egy szin a jele. Ez a szin-esik a raktári egységeken (kartondobozokon) is szerepel s már eleve jelzi az anyag hovatartozását. Emellett a dobozokon fel van tüntetve az iratok jelzete is. A 17 színárnyalatot külön kisérleteztették ki és gyártatják Minnesotában. A raktárak ablak nélkül épültek, légkondicionáltak, neon világítással, a polco­kon helyi lámpavilágitással fölszereltek. A raktárak magassága 2,70 m. Ez az igazga­tónő szerint sok, praktikusabb volna csak 2,30—2,40 m-es magasság, mivel az irato­kat a fémállványzaton egysorosán, állított dobozokban helyezik el. Az állványok az egyszerűbb kezelhetőség kedvéért 7 polcosak, tehát a felettük levő tér nincs kihasz­nálva. — Az állványokon az utcák végén feltüntetik az utca számát és a polcokon őrzött numerusokat. Rendkívül alaposan kidolgozott tűzjelző riasztó hálózat van minden eme­leten. A raktártakaritást takaritóvállalat'végzi, porszívózással. A fűtést olajkazánnal oldják meg. Az egész épület lábakon, oszlopokon áll, mivel a föld alatt 30 cm mélyen már viz van. Bár a központi mikrofilmezési és restaurálási szolgálat országos hatáskörű és a madridi műhelyek is ennek megfelelően dolgoznak, Alcalá de Henares-ben is tökéle­tesen felszerelt műhelyek, a legmodernebb gépi megoldások állnak rendelkezésre a filmezés, filmmásolás, fotogramm és mikrofiche készítés, a laminálás, könyvkötés munkájához. Teljesen automatizált japán, amerikai, német berendezésekkel 15 perces átfutási idő alatt készülnek a filmmásolatok (pozitivről negatívra és fordítva), 10 perc alatt kb. 300 m-es filmtekercs átmásolása, automata térképfotőzás stb. A mühelyek­'•"" ielenleg Madridból a Központtól kiküldött szakmunkások dolgoznak. Fertőtlenítő gázkamra is van az épületben, ez azonban még nem funkcionál. Az uj levéltár minden szakmai igényt figyelembe vevő épülete 60 fős létszámra készült, jelenleg azonban csak néhány ember lézeng a praktikus és kitűnő munkakörül­ményeket biztosító helyiségekben. A személyzet az igazgatónőn kivűl mindössze két levéltárosból és két kisegítőből áll, akik mellett néhány egyetemista és érettségizett szerződéses alkalmazott dolgozik. Az Aragon Korona Levéltára (Archivo de la Corpna de Aragon) Barcelonában van, a régi város szivében/ a középkori katedrális mellett, a katalán alkirályok régi palotájában. Kutatótermének ablaka épp arra a lépcsőfeljáróra néz, amelyen — a pa­lotából kilépve — Izabella királynő fogadta a hagyomány szerint az Amerikából haza­tért Kolumbust. A levéltár alapításakor — a IX. század második felében — a barcelo­nai őrgrófság levéltára volt.. Iratanyaga a IX. századtól a XIX. századig terjed s magában foglalja a négy katalán tartomány központi iratait, a királyok kancelláriájától a közjegyzők irataiig. 46

Next

/
Oldalképek
Tartalom