Levéltári Szemle, 26. (1976)
Levéltári Szemle, 26. (1976) 1. szám - Kiss Géza: A levéltári olvasókönyvek és a történelemtanítás / 23–32. o.
— a tőnak, — hogy az ember, ha egy egész bárányt megeszik is és reá ebből az éltető vizből iszik, kis idő múlva már újra éhes; tehát emésztés könnyítő, üde viz ez. A parton lakók a ruhamosásnál szappant sohasem használnak, mégis tiszta, fehér lesz a ruha, ha ebben mosnak... Van rajta 40-50 hajó, amelyek egyik várból a másikba viszik a kereskedőket és látogatókat. Azt mondták nekem, hogy mélysége 50 rőf, de én nem mértem meg, a hazugság pedig tilos. " A fenti egyszerű megoldásoknál a tanár tesz bizonyos "külön" erőfeszitést, hogy órája színesebb, mondanivalója maradandóbb legyen. A diák tudomásul veszi a. hozzá közel álló megjegyzéseket, vagy (és ez itt a legszebb jutalom) csillogó szemmel nyugtázza a szülőföld múltjából kipattant élményt. Talán annyit jelent ez, hogy feltámad benne a helytörténet iránti érdeklődés, s rádöbben arra, hogy a történelem multunkat kitöltő, jelenünket ezernyi módon befolyásoló valóság, amely körülölel, uj tettekre ösztönöz, vagy visszahúz bennünket... Ha ez az eset általános jellemzője lehetne történelemóráinknak, akkor hátsó gondolatok s nyugtalanító kérdőjelek nélkül ideirhatnánk, hogy a levéltárosok közel másfél évtizedes erőfeszítései nem voltak hiábavalóak. ... Ehelyett azonban a mögöttünk levő évek jellemzéseként gondoljuk át közösen az alábbiakat: A módszertani szakirodalom az olvasókönyvek által kinált források felhasználásának sok egyéb, modern formáját is ismeri, de aki jelenleg gyakori látogatója iskoláinknak az azt is tudja, hogy csak ott születnek kielégitő eredmények, ahol a tanári munkában a helytörténet metodikai intelligenciával párosul. Ugy hisszük a jövő érdekében ki kell itt mondanunk: a levéltárosok nehéz munkájával összeállított olvasókönyvek kincseit csak a szakmáját értve-szerető, s dolgát hivatásból végző tanár tudja eljuttatni diákjaihoz. Nincs olyan eszköz, módszer, vagy segédlet, amivel az információ-áradásban betöltött személyes szerepét pótolhatnánk. GONDOLATOK A JÖVŐRŐL Az elmúlt másfél évtized gondjainak és eredményeinek, a jelen lehetőségeinek felvillantása után, vessük talán még föl a kérdést: Mit hoznak a következő évek a levéltári olvasókönyvek és a történelemtanítás viszonylatában? 1. Az egymás után megjelent kötetek pedagógiai céljainak gazdagodása azt a reményt kelti bennünk, hogy a jövő levéltári olvasókönyvei fokozatosan elhatárolódnak az egyéb helytörténeti sorozatoktól. A jelenlegi törekvések alapján elképzelhető, hogy lesz majd a levéltári kiadványoknak egy zártabb formája, egy olyan "olvasókönyv", amely tematikájában a tantervi követelményeknek alárendelten, kizárólag az iskolai történelemtanítás céljait fogja szolgálni. Ezen kivül elképzelhető egy helytörténeti kiadványsorozat, amely kielégítené a kutatót is. (Már csak a jegyzetapparátussal szemben támasztott merőben eltérő követelmények is indokolják ezt az elhatárolódást. ) 2. Amint nem létezik az országos történettől független helytörténet, mert része, s egyben összetevője annak, ugy nem lehet történelemóráinkon az általános történelemtanitástől elhatárolt helytörténeti oktatás. Amennyiben tehát vannak gondjai jelenlegi történelemtanításunknak, azok csak közös gondok lehetnek. E gondok oldódását véleményünk szerint kitűnően szolgálná egy olyan országos felmérés, amely választ keresne legalább a következő két kérdésre: 31
