Levéltári Szemle, 26. (1976)

Levéltári Szemle, 26. (1976) 1. szám - IRODALOM - Sík Ferenc: Lesław Pauli: Imfirmitas sexus: gondolatok a női nem megítéléséről / 194–196. o.

törzsi jogok mundiumában gyökerező családi igazságszolgáltatás fokozatosan adta át helyét a közintézményeknek, nyilvános bíróságoknak a nők büntetőjogi felelősségre vonásában. így sorvadt el, legalábbis szűkült össze a családfőnek a családtagokkal és a szolgálókkal szemben gyakorolt fegyelmezési joga, a ius castigandi, a ZUchtigungsrecht. Az infirmitas sexus, a nő nemében rejlő fogyatkozás a nők büntetőjogi felelősségét nem zárja ki, de a beszámítási képességet korlátozó tényezőként hat. Bizonyos bűncselekmények elkövetésekor a női tettes enyhébb büntetésre számithatott, mint ugyanazon cselekmény férfi elkövetője. Különösen akkor enyhítették a büntetést, ha nemcsak az elkövető, hanem a sértett is nő volt, vagyis az esetben, ha a bűncselekmény "maguk között" történt. Ezzel a csökkent büntetőjogi felelősséggel szemben más területen a nők kizárólagos felelőssége érvényesült. Egyes statútumok tiltották az apa, a testvér, vagy más férfi fokon beleegyezése nélkül a férjhezmenést, amennyiben ez mégis megtörtént, akkor a nőt megbüntették. Gyakori volt a nők felelősségre vonása házasságtörésért, amiért a férfiakat nem büntették. A házasságtörést ugyanis elsősorban a férji jogok és a családi becsület megsértésének tekintették. Néha azt is a férjre bizták, hogy a büntetés mértékéről és végrehajtásáról maga döntsön. A házasságtörő nő hozományát vesztette, ez a férjre szállt. A szabályrendeletek a nők kizárólagos felelősségét alapozták meg a fényűzés-ellenes előírások megszegéséért is. A statútumok részletesen meghatározták, hogy ki milyen ruhákat, ékszereket viselhet, a törvényszegők büntetése a hozomány elvesztése, vagy pénzbüntetés volt. A nők kizárólagos felelőssége érvényesül a "világ legősibb foglalkozása" terén is. A prostitúciót önmagában a statútumok általában nem büntették, csak akkor, ha azzal összefüggésben rendészeti előírásokat megsértettek. Ezen rendszabályok célja az volt, hogy a város meghatározott részeiben lakás, tartózkodás tilalmával, illetőleg előirt öltözék viselésének kötelezettségével a cemendéket elkülönítsék a bonae famae személyektől. A szabályszegőknek pénzbüntetéssel, vagy azt felváltó szabadságvesztéssel kellett számolniuk. Tipikus női büntetés volt az élve eltemetés, amelyet gyakran a karóval átütéssel kapcsoltak össze. A testi büntetések között tipikusan női az orr vagy a fül levágása. Női büntetés volt a szégyenkező végighordása a városon, azokat pedig, akik férjüket gyalázták, vagy bántalmazták, fejjel hátrafelé szamárhátra kötözték és végigvezették a városon. A pletykás, rossznyelvű nőket "megmerítették". A házi fegyelmezés elsőrendű rekvizituma a korbács. Tul szigorú, vagy kifejezetten kegyetlen a korbácsolás nem lehetett, általában tiltották a vér ki serkenését. A férj által gyakorolt magánbüntetés volt a házifogság is, amelyet a családfő etiam multibus diebus alkalmazhatott feleségével, leszármazóival és házanépével szemben. A háztól elűzést főként a házasságtörő asszonnyal szemben alkalmazták. Sajátos női büntetés volt a máglyán elégetés, nőket nem akasztottak. Csak a nőkkel szemben alkalmazták a hozomány elvesztését, a kolostorba zárást és a nevetségessé tételt, az utóbbit például vízben megmerités, vagy kőhordás formájában. A nők büntetőjogi védelmével kapcsolatban jellegzetes az, hogy a germán jogoktól eltérően a városi statútumok nem tartalmaztak olyan általános normákat, melyek alapján a nő sértetti minősége más elbírálást vonna maga után. Egyes speciális előírások viszont a gyengébb nem fokozott büntetőjogi védelmét alapozták meg, példaként említve a női méltóságot sértő cselekményeket. Nemi bűncselekmények sértettje 195