Levéltári Szemle, 24. (1974)

Levéltári Szemle, 24. (1974) 2–3. szám - FIGYELŐ - Szinkovich Márta: D. A. Csugajev: Archeográfia és forráskutatás / 445–454. o.

FIGYELŐ D.A. CSUGAJEV: Archeográfia és forráskutatás A könyv, amelyről a továbbiakban szó lesz, 1969-ben jelent meg Moszkvában, s e kései recenzió első indoka az, hogy e kiadvány csak nemrégiben került el hozzánk. Magyarázatul szolgálhat azonban az is, hogy aktualitását a megjelenés óta eltelt évek korántsem koptatták el, legalábbis a magyar szakterület horizontjáról nézve a dolgot. Sőt, ha tekintetbe vesszük a hazánkban egyre nagyobb mértékben szélesedő' forráskiadási kedvet (amelyet egyébként igen pozitív jelenségnek értékelhetünk)/ s összevetjük forrástudományi irodalmunk szegényes voltával, jelenlegi helyzetünk számára nagyon is aktuálisnak mondjatjuk azt az alkalmat, hogy együtt gondolkodjunk a neves szovjet szerzővel azokon a problémákon, amelyeket felvet hallgatóinak illetve olvasóinak. Csugajev gyűjteményes kötete ugyanis részben különböző' megbeszéléseken élőszóval elmondott, részben egyes szakfolyóiratokban közzétett írásait tartalmazza főleg "az iratanyaggal kapcsolatos munka módszertanáról", s a szerző legrokonszenvesebb vonásai közé tartozik az erős kritikai érzék mellett az, hogy saját töprengéseibe, a megoldandó problémákkal való birkózásaiba bevonja hallgatóságát illetve olvasóit is. A dilemmát már a kötet előszavában megfogalmazza: "Az iratanyaggal kapcsolatos munka módszertana a történeti kutatások megbízható eszköze a bizonyítás "épületének" felépítésére, melyet nem tud ledönteni valamilyen hamisított verzió. Ez a módszer azonban... nagyon nehezen általánosítható és a gyakorlatban nagyon nehezen valósitható meg következetesen." A szerző problematikája a továbbiakban éppen a köré a nehézség köré csoportosul: hogyan lehet magasabb szintre emelni és objektívabbá tenni a történeti forrásokkal folytatott tudományos tevékenységet? A válasz tulajdonképen összetett s a kötetbe gyűjtött cikkek több oldalról világítják meg azokat az alapelemeket, amelyekből a válasz felépülhet. A szerző probléma látásában időbeli különbségek is vannak, ami érthető, hiszen a gyűjteményes kötet elsődarabja 1957-ben készült, az utolsó 1967-ben, ám ha ideszámítjuk ( s joggal, mert a szokványos bevezetőktől eltérően, tanulmány-jellegü) az Előszót, a végső időhatár 1969. S nem véletlen, hogy a bevezető' nem elégszik meg néhány konvencionális mondattal a kötet keletkezését illetően. Itt ugyanis az időrendi sorrendbe közölt Írások egymásutánja szinte egy eszmetörténeti áttekintést ad, azt mondhatnánk: a szovjet archeográfia és forráskutatás historiográfiáját, ahogyan ez a tudományszak a XX. Kongresszus után megtett első lépésektől mind erőteljesebb mértékben kibontakozott, összefüggésben és kölcsönhatásban a forrásközlési tevékenység egyre nagyobb mérvű kiszélesedésével a Szovjetunióban. A mintegy 10 éves elméleti-módszertani kutatásból leszűrt elvek summázása az Előszóban található.