Levéltári Szemle, 24. (1974)

Levéltári Szemle, 24. (1974) 2–3. szám - ADATTÁR - Kálnoki Kis Tamás: Kelemen Lajos / 419–436. o.

amelyek közül nem egy véleményünk szerint ma is megfontolásra érdemes. Egy-egy portrét rajzolt a felsoroltakról, színesen, élvezetesen, sok adatot sorakoztatott egymás mellé, érdekfeszitően és látványosan. Aki olvassa ezeket az írásokat, kedvet érez ahhoz, hogy útmutatásai szerint búvára legyen a XVIII. századi Erdély irodalomtörténetének. Amit ezek mellett önmagáról irt, az perdöntő'annak megitélésében, hogy Kelemen Lajos valójában nagyot alkotó történetíró-levéltáros volt-e, vagy sem. Terveinek horderejét és irodalmi munkásságának egészét a körülmények szabta korlátok között kellene ahhoz vizsgálni és mérlegelni, hogy objektíven ítélkezni tudjunk felette. Irodalmi munkássága nagy részben adott. Kisebb, — névtelenül irott — cikkeit, Írásait mégis érdemes lenne felkutatni. Mint ahogy ambícióiról is csak akkor kaphatunk hü képet, ha írói munkásságának sajátos területét, lappangó, kallódó leveleit összegyűjtjük. Azaz, legalább nagy vonalakban eltüntetjük e terület fehér foltjait. Mert megírta hogy voltak ambíciói! "Keserűséggel gondolok arra, hogy mennyi mulasztást követtünk el az ... emlékek összegyűjtésében is. Amig könynyen tehettük volna, addig nem tettük s most akarva is a legnagyobb nehézségekkel tehetünk valamit. Én ha egy kéthónapos nyári szabadjegyet kaphattam volna, akármikor elmentem volna egy darab kenyérrel és szalonnával a zsebemben minden díjazás nélkül is bár fényképekben összeszedni a régi erdélyi társadalom még a sok pusztulás után is szép képanyagát. A gondolatot föl is vetettem itt s mind Posta Bélának mind Erdélyi Pálnak figyelmébe ajánlottam. Posta sok megértéssel fogadta. Az ő jó fényképész laboránsával szerettem volna menni leginkább. Tervem volt a régi udvarházak, történelmi nevezetességű helységek, templomok, csataterek képeit is ezzel az alkalommal behozni. Én Erdély ily emlékeit — irta jogos öntudattal — jobban ismertem és ismerem, mint itt az egész egyetem minden pereputtyával ismerte. De koldulni nem szoktam s így semmi sem lett a terveimből. A laboránsnak bármily kevés napidíjjára nem volt pénz s a dolog ezen elmúlt... Akkor fiatal mozgékony ember voltam, most tőlem is gyorsan telik az idő s távolról sem vagyok többé az aki akkor minden fáradságra vállalkozni akartam s mertem egy szép célért, mely végre is álom maradt. Majd 25 év múlva, mikor már a romok lesznek mindabból amit teljes szépségében tehettünk volna magunkévá, lehet hogy szerencsésebb emberek erre is sort kerítnek. Hol leszek én már akkor? De hol lesz annak is nagy része, amit én itt még könnyűszerrel össze tudtam volna gyűjteni? De engem tulnyomólag nem arra használtak föl amire leghasználhatóbb voltam. Életem jó részét hagyták jólétben élő emberek tengóclésben eltelni s igy az nagyobb eredmények nélkül is fog elmerülni az örök feledésbe. Most már sok minden késő. Itt én csak robotos vagyok. ... Elfárasztottak az élet küzdelmei s lever minden szebb tervről a kilátástalanság. Bár másoknak használ hatnék."/56/ Nagy terveiről tehát — amint az, e keserű sorokból minden kétséget kizáróan megállapitható — jórészt a körülmények közömbössége miatt kellett lemondania. Ezzel, az amúgy is Kelemen Lajos javára billent mérleg serpenyőjében, ezek az uj szempontok további, értékes sulyokká váltak. Nemcsak mint ember, mint történetiró is objektivitásra törekedett. Egyfajta, a nacionalizmustól mentes forrástisztelet volt az övé, amely lényegében és anyagában egyformán kellett, hogy gazdagítsa a forrásirodalmat: "a történetirónak végre mindegy, hogy milyen nemzet forráskiadványát használja, mert bármelyikből csak az igazságot és tanulságot kell leszűrnie.

1

*/^/ A semmittevők és álhazafiak gáncsos22 425