Levéltári Szemle, 24. (1974)

Levéltári Szemle, 24. (1974) 2–3. szám - Soós László: A Pénzintézeti Központ alapítása és szervezete, 1916 / 289–322. o.

bukással fejeződött be. Bukásával nemcsak egy sokrétű célkitűzéssel tevékenykedő intézmény szűnt meg, hanem a kiegyezés után pénzügyi körökben szinte egyeduralkodó nézet a "pénzintézeti autonómia" elve szenvedett vereséget. Sok szakember számára kezdett világossá válni, hogy bármennyire is ragaszkodnak a pénzintézetek belső autonómiájukhoz, a reformot állami támogatás nélkül megoldani képtelenek. A század elejétől kezdve egyre jobban előtérbe került a pénzintézetek ellenőrzésének követelése. Az 1911-ben tartott országos jogászgyülés a reform lényegét a pénzintézetek fokozottabb ellenőrzésében látta.(49) Az ellenőrzést a Magyar Revizori Szövetség végezte volna, miután a törvényhozás hatósági tekintéllyel ruházta fel. A terv a kötelező' revízió bevezetésére épült, állami felügyelet mellett. A pénzintézetek többsége elismerte az ellenőrzés szükségességét, de félt az üzleti körükbe történő állami beavatkozástól, ezért belső, autonóm ellenőrző szerv létrehozását szorgalmazta. A pénzintézetek között feszülő ellentétek meddővé tették ezeket a próbálkozásokat. Ugyanígy nem tudták átvinni a gyakorlatba azt a reformeszmét sem, amely a pénzintézetek további számbeli szaporodását kívánta megakadályozni. Az 1911 után tartott pénzügyi szakértekezletek, ha a pénzintézeti reform konkrét megvalósításáig nem is jutottak el, a problémák megfogalmazásáig igen. Teleszky János pénzügyminiszter a Pénzintézeti Központ tervezetének elkészítésekor figyelembe vette ezeket a megoldásra váró feladatokat, de a háború és a pénzintézetek ellenállása miatt csak minimális programot kívánt megvalósítani. A pénzintézeti reform végrehajtását a már megerősödött Pénzintézeti Központra kívánta bízni. A pénzintézeti reform egyes főbb kérdései körül kibontakozott vita jól mutatja azokat az ellentéteket, amelyek a pénzintézetek között, illetve az állam és a pénzintézetek között feszültek. a/ A pénzintézetek mobilitása A reform egyik legfontosabb kérdése a pénzintézetek mobilitásának biztosítása volt. Ez azt jelentette, hogy az intézetek a gondjaikra bízott betéteket csak olyan kihelyezésekbe fektethetik be, amelyek rövid idő alatt felmondhatok és igy a készpénzfizetési igényeknek bármikor képesek eleget tenni. Az ilyen követelménynek megfelelő rövid lejáratú, biztos követelésekhez az intézetek alig jutottak hozzá. Az okot Magyarország sajátos gazdasági helyzetében kell keresni. Intézeteink állandó fizetőképességét károsan befolyásolta az ország agrárjellege, mert az agrárjelleg következtében hiteléletünkben az agrárkölcsön és a jelzálogkölcsön játszotta a legfontosabb szerepet. A pénzintézetek helyzetét még súlyosbította, hogy a hitelnyújtás nem volt megfelelően szabályozva. A váltók nagy része jlezálogkölcsön és agrárkölcsön jellegű volt, vagyis a lejáratkor nem egyenlítették ki, hanem csak meghosszabbították. Pénzintézeteink inmobiUtasához erősen hozzájárult az ország tőkeszegénysége is. Az ipari és kereskedelmi vállalkozásokhoz igénybe vették a pénzintézeteknél felgyülemlett betéteket is. A pénzintézeteknek a betéteket ki 304