Levéltári Szemle, 23. (1973)

Levéltári Szemle, 23. (1973) 3. szám - ADATTÁR - Scholz Tamás: Amit a filatélia mondhat a levéltárnak / 617–633. o.

622 az ország határain belül szintén magyar nyelven, külföldre szólóknál pedig latin nyelven nyomtassák, és állitsák ki. A levélről, vagy annak boritékáról azt is le lehet olvasni, hogy feladáskor kifizették-e a viteldijat, vagy azt részben vagy egészben a címzettre hárították át. Az 1722. VI. 12-én kelt posta pátens ugy rendelkezett, hogy a viteldijat felerészben a feladó, fele részben a címzett fizesse meg. Erre azért volt szükség, mert a postamesternek akkor még nem volt fix kincstári jövedelme, igy a feladó és a kézbesítő postahivatalnak is részesülnie kellett a jövedelemből. 17ö9-ben engedélyezték, hogy két félportót a feladásnál egy sszegben is leróhassak. A felvevő postahivatal a kézbesítéskor fizetendő szállítási dijat pirostintával vagy piros krétával, ritkán ónnal a levél címoldalára irta fel. Idl7-ben eltörölték a félportós rendszert és a feladóra bizták, hogy a telj-es viteldijat a feladásnál kifizeti-e, vagy teljes egészében áthárítja a címzettre. Ha a teljes viteldijat kifizették feladáskor, akkor a postahivatalnok a boríték címoldalát piros krétával, vagy ritkábban tintával átlósan mindkét irányban áthúzta. Amennyiben a portó felét fizették ki, akkor csak az egyik átló irányában volt áthúzva a címoldal. A viteldijat ilyenkor a levél hátoldalára jegyezték fel. A bérmentesítési óhajt a feladó is jelezhette a levélen a "Franco", "Franco tutto" /6 ábra/ szó ráirásával. Amennyiben nem kívánta kifizetni a feladó a viteldijat, akkor ezt "portó" szóval jelezte a levélen. Későbbi időkben a posta bélyegzőket is használt a franco levelek jelzésére. Jelenlegi ismereteink szerint először Nagykanizsa használt ilyen bélyegzőt lö20-ban. Az akkori idők levelezésének túlnyomó többségét nem a magánlevelek, hanem a hivatalos levelezés tette ki. A postaszolgálat célja, amiért létrehozták, hogy az uralkodó a szükséges utasításokat és híreket mielőbb megkapja, illetve eljuttassa a végrehajtó személyhez, vagy szervhez. Erre a célra az uralkodón kivül a főnemesek, az egyház, valamint az állami közigazgatási szervezet saját hírvivőkkel rendelkezett, igy külön dijat a levelezés továbbításáért természetesen nem fizetett. Ez a kiváltság fennmaradt azokban az időkben is amikor rendszeressé vált az állami vagy hűbéri postaszolgáltatás, és az irásos hirvitelt bárki megfelelő díjazás ellenében igénybe vehette. A kiváltságosok körét több izben leszűkítették, hogy ezzel is növeljék a kincstár bevételét. Az 1722-ben kiadott pátens ezt a jogot csak az uralkodóház, és meghatározott állami hatóságok levelezésére engedélyezte, természetesen nem érintve a Paar család hűbér jogát. Későbbiekben - 174-1. évi 31. törvénycikk - elrendelték, hogy minden hivatalból és hivatalhoz irt levelet a posta díjmentesen fogadjon el. 1818-ban az udvari kamara kiadta a portómentességet élvező hatóságoknak, hivataloknak és személyeknek pontos névsorát. Ha egy hivatal magánfélnek irt levelet, annak viteldiját a címzett teljes egészében tartozott megfizetni, ha viszont a magánfél irt hivatalnak, akkor a viteldíj felét volt köteles kifizetni.