Levéltári Szemle, 23. (1973)

Levéltári Szemle, 23. (1973) 2. szám - KRÓNIKA - Balázs Péter: Igazgatói értekezlet Siklóson / 349–353. o.

34-9 A város vezetősége s kedves levéltáros-kollégánk, Kanyar József igazgató nem­csak kitűnően szervezték meg a konferenciát s állitották össze annak gazdag és ér­dekes programját, hanem figyelmességükkel és előzékenységükkel felejthetetlenné is tették az ott tartózkodást. A konferencia előadói és hallgatósága valóban a legjobb benyomásokkal hagyták el. Dunántúlnak ezt a fiatal, de szép jövő előtt álló városát. Mindössze azt sajnál­hatjuk, hogy a tanácskozás gazdag és süritett programjának spontán megvitatására már nem maradt idő. Az előadások s a hozzájuk fűzött korreferátumok, nyilván, kü­lönböző helyeken és formában nyomtatásban is hozzáférhetővé válnak. Részben kiin­dulásul szolgálván a város történetének a konferencia által elhatározott megírásá­hoz. Igazgatói értekezlet Siklóson A Művelődésügyi Minisztérium Levéltári Igazgatósága május 8-10-én Siklóson rendezte meg az általános levéltárak igazgatóinak 1973- évi tavaszi értekezletét. A tanácskozás napirendjében kiemelt helyet kapott a szocialista-kori iratanyaggal kapcsolatos problémák módszertani-gyakorlati megvitatása. Az értekezlet első napján megjelent és felszólalt Takács Gyula elvtárs, a Baranya megyei Tanács VB elnökhelyettese is. Felszólalásában mind a tanácsok, mind a levéltárak szempontjából értékelte a levéltárak tanácsi irányitás alá he­lyezése óta eltelt fél évtized eredményeit. Rámutatott arra, hogy a levéltárak ta-­nácsi irányitás alá helyezése erősitette a tanácsok területi jellegű funkcióit, mivel a levéltárak gyűjtőköri illetékessége a megyében működő nem tanácsi szervek­re is kiterjed. A levéltárak, mint megyei tudományos intézmények, jelentős új lánc­szemei a tudományos decentralizációnak. A tanácsoknak a levéltárakra, mint a hely­történetirás bázishelyeire is szükségük van, s a Baranya megyei Levéltár a 25 kö­tetre tervezett megyei monográfia szerkesztésével kiemelkedő tudományszervező fel­adatot is ellát. Baranya megyében a Megyei Tanács megteremtette annak személyi és dologi feltételeit is, hogy a levéltár a községi krónikairo mozgalom szervezője és irányitója legyen, ami egyúttal a krónikák megfelelő szakmai szintjét is biztosít­ja. /A krónikák egy példányát évenként a levéltárba kell adni./ A megnövekedett helyi tudományos-közművelő feladatok ellátása nem jelenti a levéltárak egyéb fel­adatainak háttérbe szorulását, az egyes munkafajták közötti egészséges arány meg­változtatását. Takács elvtárs hangsúlyozta, hogy nemcsak a szorosan vett belső levéltári munkák területén, hanem a helyi igényű tudományos közművelő munkában is szükség van a központi irányitásra. Csakis igy küzdhető le a helytörténetirás

Next

/
Oldalképek
Tartalom