Levéltári Szemle, 23. (1973)
Levéltári Szemle, 23. (1973) 2. szám - LEVÉLTÁRI TECHNIKA - Borsa Iván: A fototechnika alkalmazása a levéltárakban / 227–242. o.
) 242 magas áruknál fogva érhetők el nehezen, bár a levéltárakban való kihasználtságuk egyenlőre szintén kétségesnek vehető. Ilyen például az a kettős készülék, amelynek egyik egysége az egyik telefonállomáson bemutatott irat képének fotómásolatát a telefonhálózat segitségével a másik állomáson elhelyezett másik egységén tudja reprodukálni. Könnyen felmérhető, hogy milyen mértékig lehetne megkönnyíteni a levéltárakban való kutatást, ha sok levéltár rendelkeznék ilyen telefonra kapcsolható készülékkel. A fototechnika derekasan helytáll, s a technika más ágaival együtt újabb és újabb olyan terméket produkálhat, amely a levéltárak munkáját könnyítheti, kiegészítheti. De sok múlik rajtunk, levéltárosokon is, mert a fototechnika vívmányai közül nekünk kell kiválasztani azokat, amelyek munkánkat segíthetik és ezeket úgy alkalmazni, hogy azzal a levéltári munka eredményesebb, színesebb, gazdagabb legyen. A Slovenska Archivistika 1972. évi 1. számában - 75-90 pp. eredeti magyar szövege. A kézirat kelte: 1971. /Szerk./ - megjelent tanulmány