Levéltári Szemle, 23. (1973)

Levéltári Szemle, 23. (1973) 2. szám - LEVÉLTÁRI TECHNIKA - Scholz Tamás: Nagytömegű iratanyag etilénoxid gázzal történő fertőtlenítésének gondjai az Országos Levéltárban / 243–250. o.

SCHOLZ TAMÁ£.: 243 Nagytömegű iratanyag etilénoxid gázzal történő fertőtlenítésének gondjai az Országos Levéltárban Bevezetés A hazai levéltárakban tárolt anyag elég nagy része - véleményem szerint mint­egy 8-10%-a - biológiailag fertőzöttnek tekinthető. Mivel ez a mennyiség igen nagy ­mintegy 15 000 iratfolyóméternyi -, már régen felmerült annak szükségessége, hogy e gy nagykapacitású fertőtlenítő kazánt épittessünk a levéltárban, amely képes rész­ben a saját, részben a megyei levéltárak fertőzött anyagát rendszeres üzemben fer­tőtleníteni, és ezzel a biológiai fertőzés okozta jelentős kártól megmenteni. A cél érdekében 1962-ben megbizták az AGROTERV tervezőit egy 17 tf-es gázkazán tervezésével, majd a Vegyipari Gépgyárat a kazán elkészítésével. A kazán fel is épült az Országos Levéltár egyik alagsori raktárának végében. A tervezés idején azonban a Levéltár nem tudta egyértelműen megfogalmazni a követelményeket, a ter­vezők pedig - egy kisérleti berendezésről volt szó - a műszaki és technológiai kér­déseket nem oldották meg megfelelően. Ennek eredményeként a megtervezett és elké­szitett fertőtlenitő kazán a tervezési és gyártási hibák miatt még próbaüzemelésre sem volt megfelelő. Ha jelentős költségtöbblettel a jelenlegi kazánt üzemképes állapotba hozhatnánk is, telepitési helyén gazdaságos, folyamatos és rendszeres technológiát kialakitani akkor sem lehetne, mert a hely, amely rendelkezésre áll, igen szűk, és nem megoldható a fertőzött és a már fertőtlenített anyag más-más út­vonalon való mozgatása, igy -az újrafertőzés veszélye jelentős. Az elmúlt évek so­rán az is tisztázódott, hogy a fertőtlenítést leghatásosabban, a levéltári anyag­ra nézve a legkisebb veszéllyel, etilénoxid gázzal lehet elvégezni. A kazán erede­tileg ciánra vagy metilbromidra készült. A nemzetközi tapasztalatok is azt mutat­ják, hogy levéltári célra igen jól bevált az etilénoxid. /Szovjetunió, Románia, Egyesült Államok./ Etilénoxid A szerveskémiai iparban egyre nagyobb jelentőségű, ma már alapanyagnak tekint­hető gáz. Kémiai szempontból a gyürüs éterek közé sorolható, úgynevezett ezocikli­kus éterek közé. Az oxigén-atom is tagja a gyűrűnek. Tulajdonképpen heterociklikus vegyület, de nincs aromás jellege. ~»o'

Next

/
Oldalképek
Tartalom