Levéltári Szemle, 22. (1972)

Levéltári Szemle, 22. (1972) 3. szám - KRÓNIKA - Kállay István: Nemzetközi igazgatástörténeti konferencia Siklóson / 149–153. o.

150 1867. decemberi alkotmány körvonalazta (járási főnökségek, saját statútummal rendelkező városok, országos hatóságok, közös császári és királyi minisztériumok). E mellett működött a tartományok és községek területi önkormányzata. Ez a szervezet maradt meg az osztrák szövetségi alkotmány hatálybalépéséig, illetve az alkotmányozó nemzetgyűlés (1918-1920) átmeneti időszakában. Ekkor a tartományok autonóm önkormányzatából állami jellegű tartományi igazgatás alakult ki. Az állami igazgatást 1925-ben közvetlen szövetségi (Bund) igazgatás formájában a tartományi hivatalok ügykörébe helyezték, melyek élén a tartományi elnök állt. Neki voltak alárendelve a tartományi hivatalokká lett járási főnökségek is. Az Anschluss után a kilenc tartomány helyébe két birodalmi körzet (Gau) lépett. Ausztria felszabadulása, 1945 után, fokozatosan ismét az osztrák igazgatási szervezetet állították vissza. Másik kiemelkedő előadást E.A. Skripilev, moszkvai jogtudományi intézeti osztályvezető tartotta, "Az Ideiglenes Kormány államapparátusa és annak szétzúzása a Nagy Októberi Szocialista Forradalom^során" cimmel. Megállapitotta, hogy az Ideiglenes Kormány (1917. március-október) a burzsoázia diktatúrájának a régi államapparátusra támaszkodó szerve volt. Bár a népi tömegek hozzáláttak a monarchista államgépezet lerombolásához, szétverve részben a cári rendőrséget, a folyamat mégsem fejeződött be a burzsoázia és az őt támogató mensevikek és eszerek ellenállása miatt. A közigazgatási szervekben a cári hivatalnokokkal együtt dolgoztak a burzsoá és kispolgári pártok képviselői. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom során szétverték a régi bürokratikus államapparátust, törvénytelennek nyilvánították a burzsoá-földesuri közigazgatás szerveit. Ezzel szinkronban történt az uj államapparátus kiépítése. A régi apparátus egyes magvai, pl. a nyilvántartás, elosztás és hírközlés funkcióját végzők, felhasználásra kerültek. Az októberi felkelés idejére létrejött tanácsok, melyek Lenin meghatározása szerint már kész államapparátust jelentettek, tették lehetővé a régi apparátus gyors helyettesítését. Leonard Bianchi, a pozsonyi egyetem docense, "Az önkormányzati szervek alárendelt viszonya az államigazgatási szervekkel szemben a burzsoá Csehszlovák Köztársaságban" cimmel szólalt fel. A kérdést két jogi szempontból: az önkormányzati szervek keletkezése és az államigazgatási szervek beavatkozási lehetősége szempontjából vizsgálta. Elmondta, hogy a megyei, járási és városi önkormányzati szerveknek csak kétharmadrészét választották, a többi államigazgatási, kinevezési utón került oda. Az államigazgatás beavatkozása közvetlenül vagy közvetve valósult meg. Első esetben felfüggesztették és semmisnek nyilvánították az önkormányzati testületi szervek határozatait. De ugy is megbénították az önkormányzati testületek tevékenységét, hogy haladó tagjait üldözték vagy a testület munkáját felfüggesztették. Mindezek a korlátozások mindenekelőtt a Csehszlovák Kommunista Párt politikájának érvényesülése ellen irányultak. Erre az előadó levéltári források alapján számos példát hozott. Komjáthy Miklós az Országos Levéltár főlevéltárosa "Miért nem lett a közös minisztertanács az Osztrák-Magyar Monarchia legfőbb kormányszervévé ?"cimmel tartott igen figyelemreméltó előadást. Megállapitotta, hogy a közös minisztertanács a Monarchia fél évszázada alatt sem lett a birodalom kormányává, hanem a korona legfőbb tanácsadó szerve és vitafóruma maradt ahol a magyar és osztrák kormány nem egyszer ellentétes érdekeit kellett egyeztetni. Komjáthy Miklós e tényt két tényezővel magyarázza. Egyik ezek közül a kiegyezést tető alá hozó magyar politikusok állásfoglalása, akik bár igényelték a birodalom nagyhatalmi állásával járó előnyöket, mindenképpen igyekeztek azonban megőrizni Magyarország önállóságának látszatát. Az összbirodalomtól való félelmükben a közös minisztérium hatáskörét csupa negatívumokban határozták meg. Végeredményben a közös ügyekért a Monarchia magyar és osztrák felének kormányai-, elsősorban az illető fél népképviseletének, - voltak felelősek. A másik tényező a császár magatartása volt, aki az első'perctől kezdve arra törekedett, hogy a minisztertanácsot, ezt az alkotmányosnak szánt kormányszervet, a császár legfőbb tanácsadó, illetve a császári akarat végrehajtó szervévé tegye. Vagyis, hogy a minisztertanács ne legyen több, mint a Mária Teréziakori államtanács, vagy a későbbi államkonferencia. E szerint a birodalmi képviselők nem részesei a végrehajtó hatalomnak, tehát e'hatalmat a császár nevében gyakorló miniszterek nem is lehetnek felelősek nekik. A miniszteri felelősség egyoldalú értelmezése, a magyar államférfiak félelme a közös parlamentnek felelős kormánytól, a kellő pillanatban, a kiegyezéskor egymásratalált. Elsősorban e két, más-más inditásu tényező kölcsönhatása eredményezte, hogy a közös minisztertanács végül is nem lett az Osztrák-Magyar Monarchia felelős kormányává.