Levéltári Szemle, 19. (1969)
Levéltári Szemle, 19. (1969) 3. szám - FIGYELŐ - Pákh Judit: Három hónap a marburgi levéltárosképző iskolán / 771–792. o.
- 785 s az egyes kartonokat a "kicédulázott" iratok provenienciájától függetlenül, a rajtuk álló cim, illetve a cimen túlmenő forrásértéket jelző tartalmi közlés jellegének megfelelően, a pertinencia elve szerint kialakított katalógus-sorozatokba sorolják. A katalógus 4 földrajzi, 1 személyek szerinti, s 1 általános sorozatra tagolódik. A földrajzi sorozatok a hesseni helységekre /Ortskartei/, hesseni járásokra /Kreiskartei/, egykori hesseni tartományrészekre /Provinzialkartei/ és a Hessenen .^kivüli államokra /Auslandskartei/ vonatkozó adatokat foglalják magúiban a földrajzi nevek alfabetikus sorrendjében. A helységek szerinti sorozat a marburgi^levéltár *jelenlegi és történeti illetékességi területének valamennyi helységére kiterjed. A helyneveket egységesen az'1948. évi hesseni helységnévtár alapján adja meg, feltüntetve a mai és korábbi járási hovatartozást, valamint a helynév korábbi Írásmódjait. Az országok szerinti sorozatban a német tartományok s egyéb államok az 1937 szerinti állapotnak megfelelően jelennek meg. A személyi sorozat'/Personalkartei/ ugyancsak a nevek alfabetikus rendjében, azokat a cimeket tartalmazza, amelyek családokra és egyes személyekre vonatkoznak. Itt külön kartonokra feljegyezve megtalálható az is, ki kutatott már a levéltárban, s milyen szempontból, a katalógusban szereplő családra vagy személyre vonatkozóan. A hely-, ország- és személyi sorozatokban a levéltár anyagából nyert adatok mellett a vonatkozó irodalomra történő utalások is helyet kaptak. A katalógus általános /szak/ sorozatába azok az adatok kerülnek besorolásra, amelyek tematikus jellegüknél fogva az előző kategóriákba nem oszthatók be. Ez a sorozat tehát valamely témára vonatkozó kutatásnál hivatott segitséget nyújtani. A különböző tárgyak és témák egyértelmű, egyforma szempontok szerinti besorolását az általános sorozat szakrendszere kivánja biztositani, amely előre meghatározott tárgyi főés alcsoportok láncolatára épül, A 22 főcsoportot az ABC nagybetűi jelölik /A: hely, B: népesség, ... 0: kereskedelem és közlekedés/. Az egyes főcsoportok a tizedes osztályozás rendszeréhez hasonlóan arab számokkal jelölt alcsoportok két további rétegére oszlanak ;/pl.: 0: kereskedelem és közlekedés, 0 1: szervezet, 0 2: "'kereskedelem, 0 21: vásárok, piacok/. A szakkatalógus rendszere érvényesül az alfabetikus renden belül a földrajzi katalógusban is, amennyiben az egy-egy földrajzi-egységre vonatkozó cédulák nagyobb mennyisége következtében azok; további csoportosítására van szükség. A* kartonokon, ,a "szárrendszeren ' belüli helyüknek megfelelően, a rajtuk szereplő levéltári jelzetek mellett besoroláskor a katálógusbeli uj jelzet is feltüntetésre kerül. A besorolt cédulák eredetéből következőleg a katalógus egyelőre csak az uj,onnan rendezett és repertorizált fondók anyagára vonatkozóan 4 tartalmaz adatokat. , . r .:-'*•: .