Levéltári Szemle, 19. (1969)

Levéltári Szemle, 19. (1969) 1. szám - HELYTÖRTÉNETÍRÁS - L. Nagy Zsuzsa: Az 1918–19-es forradalmak és a helytörténeti kutatás néhány problémája / 253–265. o.

• - 262 A továbbiakban néhány gondolatot szeretnék felvázolni arról, hogyan látom a helytörténeti kutatás és irás helyzetét, funkcióját általánosságban véve, illetve milyen módon volna lehetséges ennek szinvonalat emelni. A helytörténeti munkákat általánosságban nézve az első szembeötlő jelenság az, hogy azok problémalátása, a korszakról, egyes politikai tényezőkről alkotott Ítéletei néhány éves lemaradást mutatnak a köztörténeti, a fővárosban megjelenő kiadványokkal szemben. Ennek okai és következményei is tobbrétüek. Az adott körülmények között nyilvánvaló, hogy a vidéken élő, a helytörténettel foglalkozó kutató általában véve csak a már megjelent kiadványokból szerezhet ismereteket, áttekintést az országosan folyó munkálatokról, az uj szempontokról, problémákról. A kiadványok megírása és publikálása között azonban általában véve két-három esztendő telik el. Ez idő alatt viszont a történeti kutatás már' ismételten tovább halad, uj módszerek, uj nézőpontok formálódnak, érlelődnek, s igy a vidéki történeti kutató egy szinte leküzdhetetlen és behozhatatlan elmaradásban van. Ebből is következik, hogy azok a szemléletbeli korlátozottságok, amelyek évekkel ezelőtt még egész történetírásunkat jellemezték pl. olyan problémák megítélésében, mint az SZDP egésze, egyes kommunista vagy szociáldemokrata vezetők értékelése ás igy tovább, a vidéki, a helytörténeti kiadványok túlnyomó többségében még érzőének, sot, egyes esetekben ma is tovább éltetik a történet írásunk egészében már meghaladottá vált szempontokat, kutatási módszereket. Ezen egyéni erőfeszítéssel és bizonyos szervezeti intézkedésekkel feltétlenül segíteni kell. Segíteni azért, mert a helytörténeti kutatás színvonala nem emelhető, ha ez a bizonyos el- és lemaradás állandósul vagy netán elmélyül; ha a ^helyzet nem javul, a helytörténeti kutatómunka nem tud szerves részévé válni a tudományág egészében folyó tevékenységnek, s nem tudja azt segíteni. A lépéstartás a kutatómunka egeszével azért is szükséges, mert a helytörténeti kutatót már tárgya ás anyaga következtében is erősen fenyegeti, hogy látásmódja beszűkül, és túlságosan is határok közé zárt lesz. Márpedig egyetlen helytörténeti probléma sem oldható meg igényesen, tudományosan és a mai követelmények színvonalán, ha. kutatója nem rendelkezik az egész korszakról szilárd áttekintéssel, biztos tájékozottsággal. A látókör szélesítése, a kutatási módszerek színvonalának emelése nélkül a hely történetirás nem töltheti be azt a kettős funkcióját, amelyet abban lehetne megfogalmazni, hogy része és részét kell alkossa a történetírás egészének, ugyanakkor viszont bázisa és anyagszolgáltatója az országosan folyó és igen sokféle oktatási-, népművelési mun-