Levéltári Szemle, 19. (1969)

Levéltári Szemle, 19. (1969) 1. szám - HELYTÖRTÉNETÍRÁS - L. Nagy Zsuzsa: Az 1918–19-es forradalmak és a helytörténeti kutatás néhány problémája / 253–265. o.

- 261 kedásek következményeit fejezi ki. De, ami most már nem csak a Tanácsköztársaság, hanem a későbbiek szempontjából is igen tanulságos és szükséges lenne, meg kellene vizsgálnunk azt is, hogy az ellenforradalom különböző csoportjainak volt-e, feltárható-e a programja, meg tudjuk-e közeliteni, hogy azon a tagadáson tul, amellyel szembefordultak a proletárdiktatúrával, mit kivántak, mi volt a céljuk. Tudniillik, ha a bécsi, vagy a szegedi ellenforradalmi központokat s az azok körül tömörülő erőket nézzük, akkor arra a megállapításra kell jutnunk, hogy az ellenforradalom egységes volt a Tanácsköztársaság megtagadásában, elvetésében, de különböző irányzatai már' távolról sem voltak ilyen egységesek abban, hogy mi és hogyan következzék a proletárdiktatúra megdöntése után. Nem kivánom részletezni ezt, az ellenforradalmi rendszer kialakulása és története szempontjából igen fontos kérdést, csupán arra emlékeztetek, hogy az ellenforradalomnak volt egy polgári szárnya is, pl. amely a Tanácsköztársaság idején Szegeden és Bécsben képviseltette magát. Ennek programja igen sokban különbözött pl. a Gömbös-csoport programjától, és igen^sok tagja az ellenforradalom győzelme után a polgári ellenzék oldalára állt. Ilyen és hasonló vizsgálatok helyi anyagon belül, ugy vélem, nem lennének feleslegesek köztörténetünk számára. A helytörténeti feldolgozások sajátos műfaja és témaköre lehet egy-egy, a vidék forradalmi eseményeiben kimagasló szerepet játszott politikus, katonai vezető stb. portréjának megrajzolása. Az 1913-1919-es forradalmak nem csak országos, de helyi viszonylatban is egy olyan gárdát állitottak a politika porondjára, amely tehetségében, rátermettségében, képességeiben talán csak 1848 generációjához mérhető, s amely /elég emlékeztetni Károlyi, Jászi, Szende vagy mások nevére/ irodalmi sikon Ady és a Nyugat első nagy nemzedékével vethető össze. Igaz, hogy a forradalmak vezetői közül már igen • soknak megirtuk életútját, de számosan vannak még olyanok, akikről eddig hallgattunk. S ebben az összefüggésben nem csak a munkásmozgalomból jött és ott kitartó szociáldemokratákra, kommunistákra gondolok, hanem olyan egyedi esetekre, amikor nem a társadalmi helyzet, a származás, hanem igen sok más tényező, nem utolsó sorban éppen a forradalmak sodró, magával ragadó programja és az általuk feltárt történeti perspektiva állitott a forradalmak mellé arisztokratákat, mint gróf Zay, a Vörös Hadsereg mártirhalált halt tisztje, vagy akár még papokat is. Egy-egy ilyen életrajz nagyon alkalmas lehet arra, hogy magáról a forradalmi korszakról adjon egyénitett, szineit, hangulatát, kisugárzó erejét kitűnően érzékeltető képet. Az 50. évfordulóra készülve a levéltárakban, könyvtárakban sok olyan állagot, kötetet megmozdítanak, amelyeket korábban behatóbban talán nem vizsgáltak. S feltehető az is, hogy talán nem minden anyag feldolgozására kerül sor az ünnepi kiadványokban. A kutató-feltáró munkát egyfelől, a feldolgozást másfelől tehát folytatnunk kell a jövőben is.