Levéltári Szemle, 17. (1967)
Levéltári Szemle, 17. (1967) 2. szám - EMLÉKEZZÜNK RÉGIEKRŐL - Komoróczy György–Benda Kálmán: Látogatás a Debreceni Állami Levéltárban: Komoróczy György igazgatóval beszélget Benda Kálmán / 465–470. o.
- 469 Más szóval ugy is mondhatnánk tehát, hogy a hiy : áuk az ország szabadságáért harcoltak, de az országnak ebben a szabadságában a maguk felemelkedését is benne érezték és benne tudták. És éppen ez Bocskainak a nagy előrelátása., hogy ezt a 16. század végén már szinte elkallódásra itélt hatalmas néptömeget, a letelepítéssel földhöz kötötte* szabadparaszti kiváltságokkai megnyitotta előtte a fejlődés útját és ezzel megmentette őt a későbbi korok számára. Itt őrizzük a levéltárban a hajdúknak adott hires 1605-ös kiváltságlevelet, amire évszázadokon át olyan féltő gonddal vigyáztak. Néhány sort fel is olvasok belőle: "Mi István, isten kegyelméből Magyarország és Erdély fejedelme,~a székelyek grófja stb. a dolognak örök emlékezetére ... Megtekintve hajdú vitézeinknek az előzőkben részletesen elmondott dicsőséges és örök emlékezetre.'juéltó érdemeit, hajdú vitézeinket, a mi régi szabadságaink bajnokait és visszaadóit, hogy a haza szabadságáért végzett fáradságos munkájuknak és a mi irántunk való hálánknak emlékezetét a késő utódoknak is emlékezetül hagyjuk, és hogy abban a hazában, amely ben harcoltak, tiszteletet és szabadságot nyerjenek; a Magyarország 1605* évi november 10-én összegyűlt korponai országgyűlésén megjelent karok és rendek hozzájárulásával és helybenhagyásával őket egyenként és összességükben a paraszti és nem nemesi állapotból, amelyben születtek és amelyben eddig éltek, kegyelmesen kiemeljük." Beszélgetésünk elején abból indultunk ki, hogy a hajdúság történetének számos mozzanata még ma is ismeretlen. Láttuk, mennyi kérdés vár megválaszolásra a hajdúság eredetét, összetételét, helyzetét és törekvéseit illetően egészen letelepülésükig. A megtelepedett hajdúság életét jobban ismerjük? Sajnos nem. Alig tudunk valamit arról, hogy a megtelepülés után hogyan alakult a hajdúk élete. Az azonban bizonyos, hogy azok, akik ugy képzelték, hogy az 1605-ös megtelepüléssel a rakoncátlan, zabolátlan hajdúsereg egyszeriben békés földművelő néppé változott, nagyot tévedtek. Korántsem igy volt. A 17. század első fele telve van hajdú lázadásokkal. Az erdélyi fejedelem oldalán harcoló hajdú seregek még évtizedek múlva is csak a legkegyetlenebb fenyitékkel szoktathatok fegyelemre. Hadd emlitsem meg, csak mint érdekes adatot, II. Rákóczi György erdélyi fejedelemnek egyik levelét, amelyikben ezt az utasitást adja a hajdúk kapitányának, Fráter Pálnak: "Hogy rend'legyen, kegyelmed naponta legalább 10-l6-ot akaszttasson fél belőlük."
