Levéltári Szemle, 17. (1967)
Levéltári Szemle, 17. (1967) 3. szám - A LEVÉLTÁRI MUNKA KÉRDÉSEI - Szedő Antal: A koppenhágai X. Nemzetközi Kerek Asztal Értekezlet / 593–607. o.
- 604 • : engedi, de megadóztatja a nem tudományos célokból történő kutatásokat, /kivéve a nyugdíjazáshoz és más személyi járandósághoz szükséges iratok kutatását és másolását/. Ugyanakkor, amikor a levéltárat felkeresők egyharmadával szemben ennyire megértő, ezt a megértést mindenkivel szemben gyakorolhatja. Nem zárhatja el a dokumentumot egy kutató elől azzal az indokolással, hogy azt éppen egy másik kutató használja /de informálja erről, sőt levéltárak szabályszerű időközökben közzéteszik a kutatott témák jegyzékét/. A szerzői jogot nem.lehet a bárki által használható iratra vagy kötetre vonatkoztatni, csupán a közzététel módjára, a jegyzetelésre, a dokumentumok egy kutató által összeválogatott együttesére és ha nehezen olvasható dokumentumról van szó, az átirásra. Ha valaki ezt a szellemi tulajdont használja fel, akkor plagizál. Ha használja, akkor a legpontosabban közölni kell a helyet, ahonnan vette és a szerző nevét. Ugyanakkor, amikor a hatóság iratainak tudományos célokból történő kutatását nem köti formalitásokhoz, megkövetelheti a közzétett irat teljes jelzetének közlését, Ugyanez vonatkozik a mikrofilmre, mikor is az angol szerzői jogról szóló törvény kimondja minden jog fenntartását a Korona javára. Általánosan el van terjedve a levéltári dokumentumok alapján megirt mü egy példányának ajándékozása a levéltár könyvtárának. Ez a kötelezettség sokszor benne van a levéltári törvényben, msákor a kutató által aláirt nyilatkozatban. Ez Bautier szerint ipso facto következik az állam, a hatóság szerzői jogából. Olaszországban facsimile kiadásokból három példányt követelnek. Magánemberek szerzői joga közlevéltárakban őrzött iratokkal kapcsolatban A közlevéltárba lefoglalás, vásárlás és letéteményezés folytán gyakran kerülnek olyan iratok /pl. kimondottan magánlevelek vagy azok másolatai, fogalmazványai/, melyeknek szellemi tulajdona azok Íróját, szerkesztőjét illeti. Ide számithatók olyan iratok is, melyeket valaki mint a hatóság, intézmény funkcionáriusa, alkalmazottja, szakembere készitett; a hatóság, intézmény hatáskörében az iratot fel is használta, a közzététel joga mégis a szerzőt illeti meg /pl. egy felfedező jelentése útjáról vagy egy jogász szakvéleménye/. Végül kerülnek levéltárba állami megbizásból készitett kézikönyvek vagy más nyomtatott müvek kéziratai, melyekre természetesen vonatkoznak a szerzői jogot védő jogszabályok. De a másik két fentebb emiitett iratféleségnél kevésbé problémamentes a kérdés. Mi itt a levéltár felelőssége? Bautier szerint a levéltár az őrizetére bizott anyagot nyugodtan adhatja oda a kutatónak, ez még nem közzététel. Ha a kutató fel akarja használni a dokumentumot közzétételre, az ő dolga utánanézni, hogy vajon nem vét-e a szerzői jog ellen, vagy hogy a közzétételre a szerző engedélyét nem kell-e beszereznie. Ha a levéltár mikrofilm formájában bocsátja a kutató rendelkezésére a