Levéltári Szemle, 15. (1965)
Levéltári Szemle, 15. (1965) 4. szám - TÖRTÉNETI ADATTÁR - Komjáthy Miklós: A közös külügyminiszteri állás kialakulása és funkciója / 37–74. o.
- 57 Szerbiához intézendő követelések legyenek kemények, de semmiesetre sem legyenek olyanok, hogy azokból világosan kitűnjék a szándék, hogy a Monarchia elfogadhatatlan feltételeket akar szabni. Mert, ha ez kiderül, lehetetlen lesz jogalapot találni a hadüzenetre. Általában az a felfogás, hogy Tisza István - feltehetőleg a Német Birodalom bécsi nagykövetének, Tschirschkynek hatása alatt - változtatta meg háborúellenes állásfoglalását. Ezzel kapcsolatban szokás Tisza gróf "megrérésérői" beszélni. A sorsdöntő minisztertanácsi jegyzőkönyv szövegének fentebbi elemzéséből azonban - ugy gondolom - kitűnik, hogy ha egyáltalán lehet szó Tisza "megtéréséről", akkor ez a "megtérés" még a július 7-i minisztertanácson következett be, vagy legalábbis a "megtéréshez" vezető útra ekkor lépett. Tiltakozása a hadüzenet ellen a tanácskozás végére formálissá vált. Csak a nemzetközi jogszokások szigorú megtartását kívánta. Álláspontjának átalakulására nyilvánvalóan minisztertársai egyhangú ellenkezése s a tanácskozás során egyértelműen megnyilatkozó háborús pszihózis volt hatással. Ezt bizonyitja az a figyelmeztetése is, amelyet a katonai kérdések megvitatása után intézett a konferencia résztvevőihez: gondosan vizsgálják meg a döntés előtt elhatározásukat. Tisza gróf kétségtelenül érezte a háborús hangulat nyomasztó hatását. így tehette az elnöklő Berchtold a tanácskozás eredményét summázva, azt a kijelentést, hogy bár Tisza és a többi miniszter felfogása között még van ellentét, mégis jött létre'közeledés s végeredményben Tisza javaslatai is az általa és minisztertársai által helyesnek tartott katonai leszámolásra vezetnek Szerbiával. Lényegében ez a magatartás fejeződik ki Tiszának július 1-én /164/ és július 8-án /165/ Ferenc Józsefhez intézett felterjesztéseiben. Berchtold álláspontját végzetesnek tartja. Követelésével a világ szemében a Monarchia lenne békebontó. Mégpedig a legkedvezőtlenebb viszonyok között. A Balkán jelenlegi helyzetében egyáltalán nem lesz nehéz megfelelő casus belli-t találni majd, ha a Monarchiára nézve kedvezőbben alakulnak az erőviszonyok. Szerbiának most mindenképpen meg kell adni a lehetőséget arra, hogy elkerülje a háborút. Ha feltételeinket mégsem teljesítené, lépjünk fel ultimátummal s csak annak lejárta után kezdjük meg az ellenségeskedést. Ilyképpen a háborúért való felelősséget Szerbiára hárítjuk, s mindenki látni fogja, hogy a Monarchiára rákényszeritették a háborút. Ezt a háborút azután minden hatalomnak, amely állami létét egyáltalán fenn akarja tartanig csüggedés nélkül végig kell harcolnia. Tisza álláspontja tehát valóban nem volt azonos minisztertársaiéval. Ez világosan megmutatkozott a július 19-i közös minisztertanácsban is, amelyen véglegesen döntöttek a Szerbiának küldendő jegy zék kérdésében. Mind Berchtold, mind pedig az osztrák miniszterek már mint befejezett ténnyel számoltak a háborúval, amelynek kirobbantását az ezen a tanácskozáson is jelenlévő Conrad vezérkari főnök egyenesen sürgette. Tisza az ultimátum elküldéséhez a magyar kormány részéről csak akkor volt hajlandó hozzájárulni, ha a minisztertanács egyhangúan kimondja: a Monarchiának nincs szándékában Szerbiát leigázni
