Levéltári Szemle, 15. (1965)

Levéltári Szemle, 15. (1965) 3. szám - TÖRTÉNETI ADATTÁR - Komjáthy Miklós: A közös minisztertanács kialakulása / 59–102. o.

- 85 azokat a feltételeket, amelyek a kiegyezéses, majd koalíciós kormányzásra kényszerült, ellenzéki magyar politikusok birodalom-félelméből csonkán maradt, közös minisztériumi hatáskör teljessé tételét, kormánnyá válását biztosították volna. Ha ti. a háborús viszonyok, amelyek kényszerhelyzetéből e feltételek megszülettek, ugyanakkor nem semmisítették volna meg a normális politikai, társadalmi fejlődés minden lehetőségét. Az első világháború alatt a közös minisztertanács útban volt afelé, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia kormányává, birodalmi kormánynyá legyen. A világháborús szükség azonban nem volt oly erős, ill. nem érvényesíthette hatását oly hosszú időn át, hogy le tudta volna küzdeni a közös minisztériumot megteremtő politikai meggondolások birodalomellenes, negatív erőit. Már csak azért sem, mert ezek az erők 67-től jóformán a Monarchia összeomlásáig,' ha időnként más-más módon is, szakadatlanul működtek. Jegyzetek Az efféle tanulmány hivataltörténeti, forráskritikai, irattani, nemkülönben archeográfiai problémák felvetésével s legalább részben való megoldásával nem egykönnyen meghatározható műfaja a történetírásnak: Ausztrra-Magyarország közös minisztertanácsa funkciójának, a kiegyezés sajátos, történeti körülményeiből következő, s a legmagasabb szintű ügyintézésben is jelentkező, strukturális hibáknak, valamint annak a különleges, politikai szemléletnek, amely a haladó Habsburg-birodalom vezető államférfiainak egész magatartását jellemezte s cselekedeteik eszmei indokolását adta - mindennek rövid vázlata *• nem része valamely történeti ábrázolásnak, annak csupán előkészítése. Mégpedig: segédtudományi szinten. A segédtudományi szint jelzése, szerény véleményem szerint, semmiképp sem akar szintleszállitást jelenteni, amint azt alább, a.világháborúról szóló fejezet elméleti jellegű fejtegetései során elvszerüen is megkísérlem indokolni. Amennyire e kérdést ismerem, a segédtudományok müvelése világszerte a hagyományosnak mondható módszerekkel folyik. E módszerek megújítása terén nem sok előhaladás történt, amit mentségemre is szeretnék mondani, amikor, ha nem is uj módszerekkel, csupán uj szempontok alkalmazásával kísérletezem. Hangsúlyozván, hogy nem szabad lekicsinyelnünk az oklevéltan, irattan, pecséttan, vagy akár a hivataltörténelem leíró módszereit. Ezek a módszerek, mint akár maga az adatgyűjtés is, szükségképpeni előfeltételei a továbbhaladásnak. Dolgozatom is él ezekkel a módszerekkel. De ezek mellett, ill. ezeken tul a mélyebb összefüggésekre is utalni kíván.