Levéltári Szemle, 15. (1965)

Levéltári Szemle, 15. (1965) 3. szám - TÖRTÉNETI ADATTÁR - Komjáthy Miklós: A közös minisztertanács kialakulása / 59–102. o.

- 72 szavazásra való, időnkénti összeülése sűrűbbé válik; lassan szokásossá lesz. Később ezeken az együttes üléseken nemcsak szavaznak, hanem esetleg tanácskoznak, vitatkoznak is^ Vitatkoznak nem csupán a költségvetés kérdéseiről, hanem oly problémákról is, amelyek Deák Ferencék eredeti koncepciója s a dualizmus évtizedei alatt megkövesedett, magvar közjogi felfogás szerint, nem tartoznak a delegációk feladatkörébe, ^ A delegációk monstruózus intézményét az élet, az osztrák törvényhozók véleménye szerint , fokozatosan alakította volna át egészséges, működésre képes birodalmi parlamentté* Ennek a remélt "fejlődés"-nek lényeges eleme az az osztrákok által erősen kifogásolt tény volt, hogy, bár a delegációk intézménye csupán része a törvényhozás egészének, a kiegyezési tör vény mégis lényegesen különb, messzebbmenő jogokat /a közös költségvetés megszavaztatásának jogát/ biztosított a résznek, mint az egésznek. A többre jogosultság a rész-parlamentet, a delegációkat már eleve az összesség fölé emelte, "Az államjogi abnormitás a legkirivóbban abban jelentkezik, hogy a delegációktól megszavazott közös kiadások nincsenek többé alávetve a birodalmi tanács szavazatának, s a birodalmi tanácsnak csak az a feladata, hogy a delegációktól eléje terjesztett kiadások födözéséről gondoskodjék, s hogy ennélfogva a tulajdonképpeni döntő és az összegeket megajánló testület és az a testület, amely az összegeket előtermeti, nem azonos."^ Minden nehézség, az intézmény mesterkélt, egészségtelen volta ellenére, az osztrák törvényhozók az egész kiegyezési műben a delegációkat látták olyan pontnak, amely a széttöredező birodalom egységét valamiképpen újra megteremtheti* Nagyon helyesen állították, hogy, amig Magyarország a parlamentáris élet e sajátos formáját a birodalmi gondolatnak tett engedményként tartja számon, addig ők a birodalom két fele bensőbb csatlakozása felé vezető ut kezdetének tekintik. Az osztrák parlamenti vita tükre talán még fontosabb intézménynek tünteti fel a delegációkat, mint amilyennek a magyar viták tükrében tűnt. Kétségtelen, hogy mindkét álláspont, kivált az osztrák, abban látta a kiegyezési kérdések kulcspontját. Valóban központi kérdés ez, hiszen a delegációk fokozatosan működésképtelenné válása hozzájárult-^-hogy a központi kormányzat erői korlátlanabbul érvényesülhessenek. Csaknem pontosan ugy, ahogy azt a kiegyezés megkötésekor az uralkodó, ill. a mögötte meghúzódó osztrák centralista körök képzelték s a magyar uralkodó osztály "birodalmi parlament" félelmétől támogatva, - mint látni fogjuk, - valóban az abszolutista törekvéseknek teret engedő módon szabták meg a delegációk működésének törvényes kereteit, A Monarchia államapparátusának olyan - mondhatni - "technikai" eleme ez, amely, mint ismételten, legutoljára az első világháború folyamán bebizonyosodott, nem bírta el a nagyobb terhelést. A delegációkban csonkán és felemásan megvalósult birodalmi parlamentet nem pótolták sem Ausztria, sem Magyarország képviseleti szervei. Annak ellenére sem, hogy mind a magyar, mind pedig az osztrák parlament a dualizmus fél évszázada alatt nem egyszer heves külpolitikai viták szintere volt, A közös külügyminiszterrel, a "birodalmi" kormány fejével sohasem állott szemben egységes "birodalmi" parlament massziv tömbje. Enn .k hiánya tehát a dolgok további alakulása szempontjából nem volt közömbös. Érdemes megnézni: milyen formában lett törvény a delegációs javaslatból.