Levéltári Szemle, 15. (1965)
Levéltári Szemle, 15. (1965) 3. szám - TÖRTÉNETI ADATTÁR - Komjáthy Miklós: A közös minisztertanács kialakulása / 59–102. o.
- 71 belépésükkel a némettel való érintkezés folytán?" - kérdezte. Intő példaként állította őket oda: mi lesz a sorsa a delegáció magyar képviselőinek közös szavazás esetében? A magyarországi nemzetiségek szövetkeznek a !többi idegenekkel /nyilván az osztrák delegáció szláv képviselőire gondolt/."Nem szükséges tehát az együttes ülés" - vonta le a végső következtetést.^"5 A két delegáció szervezésének valódi okaira Andrássy éles fogalmazása világitott rá. Formai indokolását is t Deákkal vitatkozva, ő adta meg: "két külön minisztérium lévén, a delegáció két külön parlamenti testületét képez."*"" A vita s a kiegyezési törvény további ismertetése során a közismert tényről, hogy végülis a közös /az osztrák törvény szerint: Reichs-/ minisztériumban, hatáskörét tekintve, az, osztrák és a magyar minisztérium felett álló csucskormányt alakítottak, még részletesebben szólok, itt csak az ismételt, politikai indoku,i logikai elcsúszásra szeretném felhívni a figyelmet: a magyar szabadelvűek a közös, egységes, birodalmi parlamenttel szemben a két parlamenti bizottság /delegáció/ szükségességét a két külön, önálló kormány létével indokolták* Még együttes szavazásuk ellenzésének is az volt a kifelé hangoztatott magyarázata, J 0 ggal bírálta Tisza Kálmán a közös ügyek parlamenti kezelésének ezt a formáját. "Önálló, szabad nemz'eteko az őket közösen érdkelő ügyekre nézve kormányaik utján érintkeznek." Magyarországon kötelező erejű rJaá^ai^zátakat a törvényes magyar országgyűlés hozhat. A delegációk állandósított jellegű közös szerv lenne az örökös tartományok népeivel való érintkezésre, afféle kezdetleges formájú birodalmi parlament, 9 holott mi, mint szabad nemzet az örökös tartományok népeivel^ mint alkotmányos keretek közt élő, ugyancsk önálló, szabad nemzettel, függetlenségünk teljes megóvása mellett vagyunk hajlandók esetenként érintkezni, /Tisza Kálmánék lényegében az osztrák-magyar közigazgatást két, különösen jó viszonyban élő, egymással minden téren szoros kapcsolatokat tartó állam szabályos érintkezési formáinak megállapítására kívánták re— dukálni.P íme, ebben a tükörben tisztán kiütköznek a Deák—féle kiegyezéses javaslatok belső /politikai és logikai/ ellentmondásai. A delegációk nehézkes intézménye formailag a két önálló kormány parlamenti ellensúlyának látszott, a valóságban rosszul működő birodalmi parlament— csökevény volt, amely, mint bebizonyosodott* szakadatlan kihagyásaival, végül teljes csődjével a közös minisztériumot s az uralkodót, ill* az uralkodó mögött meghúzódó erőket parlamenti féküktől szabadította meg. A parlamenti ellensúly hiánya pedig lehetővé tette, hogy modernnek tűnő köntösben továbbra is abszolutista módon kormányozzák a Monarchiát. S most, a magyar ellenzék véleményének tükre után állítsuk Deák koncepcióját az osztrák Reichsrat "post festa"-vitájának tükre elé. Mindenekelőtt: a delegációs megoldást, kivétel nélkül^^minden hozzászóló egészségtelen, mesterséges alkotásnak tartotta. De ugyancsak szinte kivétel nélkül egy olyan intézményt láttak benne, amelyet tovább lehet majd fejleszteni. /A fejlesztést, természetszerűen, annak lajtántuli értelmében kell gondolnunk*/ A maguk szempontjából, kétségtelenül, jószándéku elképzelésük az volt, hogy a delegációk közös
