Levéltári Szemle, 15. (1965)
Levéltári Szemle, 15. (1965) 3. szám - TÖRTÉNETI ADATTÁR - Komjáthy Miklós: A közös minisztertanács kialakulása / 59–102. o.
- 70 Már javában folytak a tárgyalások, amikor a "Debatte" cimii lapnak Deák F s renctol sugalmazott cikke a magyar álláspontot röviden igy fogalmazta: "csak abban értünk egyet, amit nem akarunk és az: egy központi parlament".39 A megegyezés magyar bázisa tehát egy negativum volt. Pontosabban: a közös parlament egyértelmű tagadásában megnyilatkozó pozitívum az, amit a legvilágosabban, az Osztrák-Magyar Monarchia legválságosabb óráiban Tisza István fogalmazott meg, hogy ti, a magyarság, ill. a magyar uralkodó osztályok hegemóniáját csak a nagyhatalmi állását megőrző Monarchia keretei között lehet biztosítani. Nem volt tehát véletlen, hogy a kiegyezést létrehozó politikusok éppen annak az intézménynek körülirására, működésének alapos meghatározására fordították a legtöbb energiát, amely közös félelmük /Deákék és Tiszáék közös félelme/ tárgyának, a birodalmi parlamentnek kikapcsolását tette lehetővé. Benne látták, s joggal látták a magyarság esetleges majorizálásának legveszedelmesebb szervezeti formáját, "A közös ügyek azon részére nézve, mely nem tisztán a kormányzat köréhez tartozik, sem teljes birodalmi tanácsot, sem bármi néven nevezhető közös vagy központi parlamentet célszerűnek nem tartok" mondotta Deák a kiegyezést előkészítő, 67-es albizottság június 5-i ülésén. Ezt az álláspontját elvileg azzal indokolta, hogy a magyar korona országai egyfelől, a Habsburgok többi országai és tartományai, másfelől voltaképp két teljesen egyenjogú félj a közös ügyek kezelésében tehát köztük teljes paritásnak kell lennie. A magyar álláspontnak, helyesebben Deákék kiegyezést alkotó felfogásának a Monarchia államapparátusa akadozását, parlamentarizmusának sorozatos bénulását, végül világháborús csődjét okozó történeti-logikai elcsúszása itt van, közvetlenül a paritást megállapító tételből levont következtetésben. '" Ezen paritás elvénél fogva Magyarország részéről a magyar országgyűlés válasszon saját kebeléből egy meghatározott számú bizottságot /delegatio/, éspedig az országgyűlés mindkét házából. Válasszanak őfelsége többi országai és tartományai is hasonlóul alkotmányos módon egy éppen annyi tagból álló bizottságot a maguk részéről. Szavai szerint a parlamentáris paritás, egyenlőség, az egymással egyezkedő /helyesebben szembenálló/ felek egyenjogúságának kívánalma ez. Mielőtt pontosabban és egészében ismertetném, hogy a vitákból milyen parlamenti alakzat született meg, Deákék motívumainak megértése végett, az osztrák és magyar delegációk egymással való érintkezésére javasolt /s később törvénybe került/ megoldási módról kell néhány szót szólnom. "A két bizottság egymással együttes ülésben nem tanácskozhatik, hanem mindegyik Írásban közli nézeteit és határozatait a másikkal, s irott izenetek által igyekeznek véleménykülönbség esetében egymást felvilágosítani" - diktálta Deák Ferenc javaslatának idevágó részét az albizottsági ülésen. Ha az izenetváltások nem vezetnének a vélemények összehangolására, akkor - de csakis ebben az esetben és csakis egyetlen szavazásra - a két delegáció együttes ülést tart. Andrássy , aki, mint előbb is szó volt róla, a dolgokat már leplezetlenül a Habsburgmonarchia, mint a magyar nagybirtokosság érdekeit is biztosítani képes nagyhatalom szemszögéből nézte, a két delegáció együttes ülése ellen szólalt fel. A közös szavazást veszélyesnek tartotta; attól félt, hogy e gy ilyen, közös szavazás esetében a magyarokat majorizálják, leszavazhatják. A szászok példájára hivatkozott, "Mik lettek a Reichsratba
