Levéltári Szemle, 14. (1964)

Levéltári Szemle, 14. (1964) 1–2. szám - A KÜLFÖLD LEVÉLTÁRÜGYE – MAGYAR LEVÉLTÁROSOK TANULMÁNYÚTJAI - Komjáthy Miklós: Bethlehem diák nyomában: három hét Párizsban / 308–321. o.

- 309 ­lesztésének lehetőségeit. Borsa Iván elv ars, az Országos Levéltár Techni­kai Osztályának vezetője pedig arra kért meg, hogy az általa Kölnben látott, "'Filmorex" nevű, elektronikus filmfelvevő és szelektáló gépet tanulmányoz­zam működés közben és érdeklődjem meg a gyártó cégnél a készülék beszer­zésének feltételeit. E feladatokkal körülhatárolt kiküldetésemet arra is fel akartam használni, hogy az Archives Nationales hatalmas középkori gyűjte­ményében, a "Trésor des chartes"-ban megkeressem adatszerű, okleveles igazolását annak, amit néhai Hajnal István professzor zseniális.irástörténel­mi tanulmányai a magyar-francia kapcsolatok aranykoráról megállapítottak. Az alábbiakban feladatonként s nem azok elvégzése időrendjében sze­retnék röviden beszámolni arról: miképpen igyekeztem megfelelni megbízá­saimnak s hogyan próbáltam megközeliteni a magam szabta célokat. I. Az UNESCO csodálatosan modern, nekem tulhideg és kissé idegen palotájában felkerestem J. F. Finó professzor urat, a Kulturális Ügyek Fő­osztályának munkatársát, a levéltárak ügyeinek előadóját. Finó ur szerint, akivel elsőben is nemzetközi kapcsolatainknak tárgyi vonatkozásait beszél­tem meg, a Párizsban 1958. december 3-án elfogadott megállapodás alap­ján a magyar levéltárak a legkedvezőbb feltételek mellett léphetnek mikro­film és pecsétpacskolatcserére az egyezményt ratifikált országok levéltárai­val, így, többek között, Franciaországgal is. A francia levéltárak igazgató­sága a más társadalmi-politikai rendszerben élő államokkal való kapcsola­tait politikai kérdésnek tekinti. Nekünk tehát, mielőtt a francia levéltárakhoz fordulnánk mikrofilmek és pecsétpacskolatok cseréjének ügyében, a politikai problémák tisztázása végett a budapesti francia nagykövetség kulturtanácso­sánál kell megérdeklődni!aafcia^%# fogadná a francia kormány a magyar le­véltárak ilyenirányú lépését? Finó úrral folytatott megbeszéléseim középpontjában a magyar levél­tárosok külföldi tanulmányútjai lehetőségeinek kipuhatolása állott. A Finó úrtól e tárgyban kapott információkat hazajövetelem után, jelentéstételem során, megbeszéltem Maller Sándor elvtárssal, a Magyar UNESCO Bizottság főtitkárával is, aki éveken át főnöke volt Finó urnák. A kettejüktől szerzett

Next

/
Oldalképek
Tartalom