Levéltári Szemle, 13. (1963)

Levéltári Szemle, 13. (1963) 4. szám - A LEVÉLTÁRI MUNKA KÉRDÉSEI - Pérotin, Yves: A "Records Management" és az amerikai levéltárak / 1–36. o.

- 21 ­Az alosztály feladata, segítséget nyújtani a szövetségi jzer­veknek irataik megőrzésére, levéltárba adására, ill. megsemmisítésére vonat­kozó terveik végrehajtásában. Ez az alosztály hango?ja össze a több tárcát é­rintő ilyen jellegű munkaterveket és ez az alor-.tály irányítja a records oenters-ek működését. Ahhoz, hogy ennek a nehéz feladatnak meg tudjon felelni, hogy a feladat végrehajtását meg tudja tervezni, az alosztálynak minden pillanatban tökéletesen tisztában kell lennie a records-ok helyzetével és mozgásával. En­nek erdekében az összes közigazgatási szerveknek évenként be kell jelenteniök irataik adatait; a bejelentés nyomtatványon történik, melyen a meglévő iraíck mennyiségére és az abban bekövetkezett változásokra vonatkozó adatokat kell feljegyezni. Az alosztálynak ki kell értékelnie ezeket a Jelentéseket éu ér­telmeznie kell az eredményeket! ez a munka a demográfiai tdatok feldolgozásá­ra emlékeztet. A bejelentések adataibői összeállított állandó leltárat a records centere alosztály stratégiai fegyverének, mig a sohedules-okat az al­osztály taktikai fegyvereinek tekinthetjük. Ezek Összeállítása és módosítása mindig az érvényben lévő utasítások /37/ szigorú betartásával történik. Egy nagyobb szerv különféle iratainak sorsáról intézkedő álta­lános sohedules - vagy control schedule - összeállítása élőt;; az érdekelt szerv records officer-étől kérnek javrslRtot. Ez a drsft 1/ képezl aztán a reoords centers alosztály szakértőinek, az érdekelt szerv igazgaftójának, ve­zetőinek, sőt beosztottainak részvételével tartott viták és értekezletek alap­ját. A szabályzat végleges szövegében a szerv vezetőjének a records management-t szabályozó 6 3ö atségi Jogszabályra hivatkozó bevezetője hatályon » kívül helyezi az utasítás végrehajtását akadályozó korábbi szabályokat, majd ismerteti az uj eljárást, meghatározza az abban alkalmazott terminológiát stb. Mindezek &% intézkedések nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy a schedule az érvényes jogszabályok keletébe beillesztessék. Még amikor csak egy rész-utasitás készül ia, mely valamely szerv egyik szervezeti egységének iratairól intézkedik, a helyes végrehajtás biztosítása érdekében egy ilyen magasabb szintű rendelkezés kiadását eszközlik ki. A tulajdönképen! control schedule a dispcgal schedule adatait foglalja mágáben, vagyis pnriak a jegyréknek az adatait, melyet a jogszabályok­nak megfelelően már előzetesen bemutattak a kongresszusnak is, és csak azokat a határidőket tartalmazza, melyek lejártával a különféle iratok megsemmisíthe­tők. A kongresszusi hozzájárulást az alosztály a Szövetségi Levéltárral egyet­értésben kérelmezi. A Szövetségi Levéltár történeti szempontból vizsgálja fe­lül a javaslatokat. Az irat-kategóriánként megszerkesztett selejtezési enge­dély iránti kérelmek nyomtatványai azonosak az egyer iratok megsemmisítésének •ngedéiyezéee Ügyében készült jegyzékkel /dlspQBal llsts /. A control schedule a d *apósai sohedule­ből átvett megjelölése­ken kivül ismerteti az érdekelt szerv feladatait és a szerv által létrehozott különböző Ixatfajták jallegét. Meghatározza egyben, meddig kell megőrizni az iratokat magánál a szervnél és meddig a reoords centers­e':ben. Megjelöli a dossziék lezárábénak időpontját, ütemét /breaks /. és a több szervnél előfordu­2/ draft * vázlat, tervezet, fogalmazvány

Next

/
Oldalképek
Tartalom