Levéltári Szemle, 13. (1963)

Levéltári Szemle, 13. (1963) 1–2. szám - FIGYELŐ - Bélay Vilmos: Szovjet levéltári segédletek / 221–228. o.

- 226 ügyirat tartalmát tükrözi, csak a történetesen legfelül felevő iratét. Másik hiba az, hogy ha egy ügyirat éveken keresztül keletkezett iratokat ölel fel, -mint a mi előiratokkal felszerelt alapszámaink- a leltár rendszerint csak a legrégebbi irat tárgyát jelöli meg, de a sokszor lényegesen fontosabb későbbi iratét nem. Az orosz levéltárakban általában -ugy tűnik a tanulmányból- viezszacaatolásos rendszer volt. így történhetik meg, hogy ha a kutató egy 1863. évi egyetemi reformra vonatkozó irat iránt érdeklődik, olyan őrzési egységben találja azt meg, amely az 1856-ban keletkezett iratok közt fekszik, A cári korszak orosz hivatalaiban nem vezettek felszerelőkönyvet, hanem az iktatókönyvhöz készült mutatókönyvben tüntették fel az irat végleges levéltári helyét. A forradalom előtti iktatómutatók sokszor megsegítik a kutatót olyan esetekben, ha az őrzési egységek cime nem megfelelő. Egy példa erre* 1905-ben a szentpétervári Nyilvános Könyvtár tömeggyülésén Maxim Gorkij in résztvett. Az ez évből fennmaradt betűrendes mutatóban a "Nyilvános könyvtár" cimszó segítségével könnyebb megtalálni az erre vonatkozó iratot, mint az őrzési egység cimét /"Levelezés különböző kérdésekben"/ feltüntető leltár alapján. A szovjet levéltári dolgozók foglalkoznak a régi ügyviteli segédletekkel, leltárakkal és igyekeznek azokat hibáik kiküszöbölése utján használható segédletté tenni. Az uj leltár természetesen a szovjet levéltártan követelményei szerint készül el. A régi leltárat nem dobják el, hanem a fond iratanyagához csatolják. Konkordancia jegyzék készül az uj leltárral egyldőben, amely lehetővé teszi, hogy a régi jelzet alapján is megtalálható legyen a keresett irat. Sok forradalom előtti hivatal /pl. a Szenátus és Szinódus/ használt olyan segédletet is, amely az ügyirat útját kisérte végig az elintézésig, illetve lezárásig. Neve asztali törzskönyv

. Igen hasznosak ezek az őrzési egységek történetének tanulmányozása szempontjából. Készültek a forradalom előtti oroszországi levéltárakban un. "tudománypft, leÍrások"

. Ezek minden őrzési egység tartalmát részletesen, gyakran idézetek közlésével ismertetik. Nem egy kutatónak az a véleménye, hogy ezek a leírások nemcsak, hogy közel viszik a forrást a kutatóhoz, hanem egyenesen helyettesítik az eredeti levéltári iratot. Ugy látszik, ezek a minálunk szokásos elenchusoknak felelnek meg, azzal a különbséggel, hogy kifejezetten tudományos kutatók számára készítették azokat. Hogy milyen nagy terjedelműek és következéskép rendkívül időigényesek és költségesek ezek a leirások, arra jellemző, hogy pl. a Tengerészeti Minisztérium levéltárának "leírása" csak a XVIII. századra vonatkozóan tiz ezeroldalas kötetet tolt meg, ötezer'Őrzési egységet kivonatol, mégsem fogja át a« egész anyagot. Elkészítése egyébként csaknem harminc évig tartott. A Szinódus Levéltárának "leírása" 50 évig készült és huszonnyolc kötetben látott napvilágot. Az 1721-1754. évre vonatkozólag mintegy 15 ezer őrzési egység tartalmát ismerteti. Persze, mai szemmel nézve nem rentábilisak ezek a segédletek, hiszen bármilyen terjedelmes kivo-