Levéltári Szemle, 13. (1963)

Levéltári Szemle, 13. (1963) 1–2. szám - FIGYELŐ - Bélay Vilmos: Szovjet levéltári segédletek / 221–228. o.

- 227 nőt sem pótolja az eredeti iratot és egyébként is a "tudományos" Jelleg nem a tartalmi kivonat részletességének fokától, hanem az irat tartalmának helyes megvilágításától függ. Mindenesetre, ha már elkészültek, óriási munkával és költséggel, ezek a "tudományos leirások", nem bizonyulnak haszontalannak, hanem széles körben forgatják ma is a kutatók ezeket, különösen azért, mert használható mutatók is készültek hozzájuk. A forradalom előtti orosz levéltárak az un. tudományos leirások mellett rövid leltárakat is adtak ki /pl. az Államtanács, az Állami Duma, stb./. Készültek levéltári katalógusok is már a forradalom előtt is. A Földművelésügyi és Állami Birtokügyi Minisztérium általános katalógust igyekezett létrehozni saját iratanyagához. Tiz évig készült, több mint 165,000 őrzési egységet foglaltak bele, sőt később a cédulák száma 245,000-re emelkedett* Minden őrzési egységről annyi cédula készült, ahány tárgyra, névre, vagy földrajzi fogalomra való utalás volt az iratban. Magára az irat tárgyára azonban alig voltak figyelemmel. Volt arra is eset, hogy egy-egy levéltár kiadta katalógusának bizonyos témára vonatkozó részét. így a Szenátus Levéltára kiadta 1912-ben, a Napóleon elleni honvédő háború 100 éves évfordulója alkalmából, az 1812-1813. évi hadjáratra vonatkozó Íratok katalógusát. Végezetül megállapítja a tanulmány, hogy a régi katalógusok értékes segédletek, bár sok hiányosságuk van

# Ezek közt elsőként említi az egyes témák kiválasztásának és tárgyalásának tendenciózus voltát. Az emlékeztető könyvek hasonlóak a mai útmutatókhoz: egy-egy levéltár egész anyagát kivánják Ismertetni. Nem voltak azonban korántsem olyan részletesek, mint a mai Útmutatók és természetesen rájuk is vonatkozik az a kritika, amely a levéltári katalógusokkal kapcsolatban már elhangzott. A régi Iktatókönyvekről szólva megállapítja, hogy -különösen a XVIII. századiak- rendszerint az irat teljes szövegét tartalmazzák. így tehát, segítségükkel, elveszett iratokat pótolni lehet. Az iktatókönyvek jelentősek abból a szempontból is, hogy ellenőrzésül használhatók. Van azonban arra is eset, hogy csak az iktatókönyvben lehet kutatni bizonyos irodalmi kérdésekre vonatkozólag, A Sajtóügyi Főigazgatóságon a cenzor észrevételeit a szerzői kéziratra irta rá ós igy a hivatal irattárában nem is maradt annak más nyoma, mint az iktatókönyvi bejegyzés, amely a cenzor állásfoglalásáról tudósít. A tanulmány harmadik, befejező része a hivatalos kiadványokkal mint kiegészítő levéltári segédletekkel foglalkozik. Ilyen kiadványok a törvénygyűjtemények, rendeletek tára, hivatalos közlönyök, hatályos jogszabályok gyűjteménye, a külföldi könyveket felülvizsgáló cenzori bizottság havi jelentései és számos más, hozzájuk hasonló hivatalos kiadvány. A hivatalos jegyzékek segítségével gyakran könnyebbé válik egy-egy keresett irat megtalálása is. A fentiekhez hasonló kiadványok nagyon sok hivatalnál kiadásra kerültek. Megismerésükben és felhasználásukban a levéltári dolgozók és a kuta-