Levéltári Szemle, 13. (1963)

Levéltári Szemle, 13. (1963) 1–2. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNETI ADATTÁR - Hadnagy Albert: Tolna vármegye levéltárának pusztulása a II. világháború során ; Gyűjtőúton Tolna vármegyében, 1942–1950 / 117–131. o.

egészségre káros hatásától még az alatt a néhány órai időtartam alatt is, arait esetleg a levéltári iratok szomszédságában kellett volna eltölteniök a légiriadó idején. Az alispán annyira egyetértett elgondolásommal, hogy ezt a gáncsoskodást eleve visszautasította és engedélyt adott ós segitséget nyújtott a költözködés! munkálatok azonnali megkezdésére. A könnyedén megszerzett alispáni engedélynek a birtokában tehát az 1942. évben megkezdtem a levéltár régibb iratanyagának az elrejtését az emiitett börtöncellákban, éspedig egyelőre a kezdettől az 186o.-ik évig bezáróan. A légoltalmi helyiségekké átalakitott börtöncellák cementpadlóját teljes egészében beborítottam regi iktatókönyvekkel, melyeknek viaszkosvászon és kemény kötése jó* szigetelő réteget adott az esetleges átnedvesedés veszélyével szemben. A falak mentén ugyancsak iktatókönyvekből és deszkaanyagból szintén megalkottam ezt a szigetelő réteget, mert eleve számitottam az iratok itteni hosszabb időtartamú tárolására. Az iratoknak az emiitett három épületből való átszállításét a rejtekhelyre természetesen nem lehetett titkon csinálni és igy az egész műveletnek nyilvánvalóvá vált a menekítési célzata. Ennek esetleges politikai következményeit vállalnom kellett, aminthogy nem is voltam mentes bizonyos gúnyolódó megjegyzésektől. A következmények azonban teljesen engemet igazoltak. A börtöncellákban az iratokat az eredeti levéltári rend szerint helyeztem el, kis folyosókat hagyván közöttük a nélkülözhetetlen kutatások lehetővé tételére s egyszersmind annak bizonyítására, hogy e helyiségekben a mennyeeettől a padlóig csakis iratok vannak elrejtve. Ide kerültek az iratokon kivül az összes anyakönyvi II. példányok, az összes indexek, névmutatók és segédkönyvek, valamint az országgyűlési naplók diszes kötetei is. A börtöncellák bejáratát mintegy $o cm. magasságban elfalaztattam azért, hogy esetleges csőrepedés esetén a vízvezeték kiömlő vize ne hatolhasson be az iratokhoz. A 1861.-ik évvel kezdődő iratanyagnak hasonló elrejtésére, bár elegendő helyiséggel rendelkeztem e célra, már nem kerülhetett sor. Az 1943. évben 42 éves koromban behívtak katonának s három havi újonckiképzés után egyelőre leszereltek ugyan, de a németek emlékezetes bevonulása után röviddel később kiképzetlenül is a frontra kerültem. E miatt az előbb emiitett iratanyagot kénytelen voltam sorsára hagyni. A börtöncellák kettős vasajtóira mindenhol lakatot helyeztem el s bevonulásomkor valamennyinek a kulcsát átadtam az alispánnak, hogyha majd arra kerül a sor, kinyithassuk e zárakat és az üresen hagyott kis folyósókon keresztül bárki meggyőződhessék arról, hogy mi is van elrejtve ezekben a helyiségekben. E számításomba előre nem látható módon lüba csúszott be. A nyilaskormányzat idején ugyanis, a front közeledtekor, araikor már az alispánt is eltávolították állásából - ma sem tudom, kinek az oktalan rendelkezésére - a börtöncellák bejáratait befalaztatták ós igy a mögöttük lévő iratok látszólag eltűntek a szem elől. Ez az oktalan és elhamarkodott lépés aztán súlyosan megbosszulta magát. A börtöncellák rejtett voltát nemcsak az előttük húzódó és a többi helyiség folyosójával összefüggő folyosórész árulta el, hanem sokkal in- 119 -