Levéltári Szemle, 12. (1962)

Levéltári Szemle, 12. (1962) 3–4. szám - A LEVÉLTÁRI MUNKA KÉRDÉSEI - Soós Imre: A helytörténetírás szervezése a területi levéltárakban / 18–24. o.

- 19 dolgozó munka Iránt milyen igények merülnek fel leggyakrabban a területi levóltárak dolgozóival szemben és hogy milyen szervezési teendők elvégzésével lehetne a levéltárosok helytörténeti feldolgozó munkáját szakmailag értékesebbé, saját gyűjtőterületük számára pedig hasznosabbá tenni. Abban, hogy egy-egy területi levéltár a saját gyűjtőkörére vonatkozó helytörténeti munka tudományos műhelyévé fejlődjék, nemcsak az illető gyűjtőkör az érdekelt fél. Érdekelt maga a levéltáros, ele érdekelt a területi levéltár is. Az alábbi gondolatmenet a területi levéltárak ilyen irányú érdekeltségéből, mondhatnám: kötelezettségéből indul ki. Mostanában sok szó esik arról, hogy a területi levéltárak tudományos jellegű, népművelési jellegű, vagy csak ?3minisztrativ jellegű intézmények-e. A levéltári és a hozzá hasonló rendeltetésű múzeumi, könyvtári intézmények jellegének kérdését két körülmény dönti el: az őrizetükben levő iratanyag minősége, meg az intézmény munkájának iránya. A jelenleg érvényben levő levéltári törvény az őrzött anyag természetét véve alapul, a tudományos intézmények közé sorolta a területi levéltárakat, igy jelen pillanatban a törvény betűje szerint tudományos intézmények vagyunk. Más kérdés, minek tart bennünket környezetünk, városunk, megyénk, gyűjtőterületünk közönsége, mely a levéltári törvényt nem köteles ismerni, és kizárólag a második kritérium alapján, vagyis végzett munkánk alapján minősit bennünket. Kétségtelen, hogy a levéltárak feladatkörébe beletartozik a tudományos, a népművelő ós az adminisztrativ munka is. Mégis környezetünk minősitését az dönti el, hogy az általunk végzett munkafajták közül melyiket látja legkiemelkedőbbnek. A múlt évi pécsi levéltárvezetői konferencián már konkrét formában merült fel a feladatok sorrendjének kérdése is, hogy ti. a történettudomány müvelése,vagy a népgazdaság megsegítése kerüljön-e az első helyre a levéltári feladatok között. Ez is arra mutat, hogy a levéltárak minősítésének kérdésében most már nem csupán az általunk őrzött anyag természete az egyedüli kritérium, hanem egyre döntőbb körülménnyé válik az intézmény munkájának iránya is. Senki sem vonja kétségbe azt, hogy az Országos Levéltár nemcsak az általa őrzött anyag jogán, hanem dolgozóinak munkája jogán is tudományos intézmény. A területi levéltárak környezetük szemében akkor válnak tudományos intézményekké, ha könyvekben, cikkekben, előadásokban érzékelhető eredményeket tudnak felmutatni olyan témák feldolgozása utján, melyek az általuk őrzött levéltári anyagra támaszkodnak, s közvetlenül magának a megyének, városnak, azon a gyűjtőterületen fekvő falvaknak történetére vonatkoznak. Környezetünk bizonyára nem igényli tőlünk országos történeti kérdések megválaszolását, de jogosan igényli és egyre sürgetőbben szorgalmazza a saját szűkebb hazánk történetének kutatását és kellő tudományos szinvonalon történő feldolgozását. Abban a kérdésben, hogy különböző történeti kérdések feldolgozása bele- < tartozik-e a levéltárak feladatkörébe, vagy sem, a magyar levéltárügy vezető személyiségei a Levéltárak Országos Központja /OT/ fennállása óta főleg 1957 előtt ismételten negativ értelemben foglaltak állást. Ezt azzal indokolták, hogy van nekünk külön intézményünk, mely ezt a tevékenységet hivatásszerűen folytatja, a M.T.A* Történettudományi Intézete; hogy a történeti feldolgozó munka elvonja a levéltárosokat a levéltári anyaggal és a levéltári munkával való foglalkozástól? hogy a történeti' feldolgozó munkához igen széleskörű olvasottságra, tárgyi és módszertani ismeretekre, függetlenített egész emberre, egész életre van szükség. Tagadhatatlan, hogy ez az érvelés egészben véve helytálló. De az is kétségtelen, hogy a vidák 1génye saját szűkebb hazája múltjának megismerésére éppannyira jogos, mint az országos igény. Ezt a helytörténet címszóval jelzett igényt a Tört.tud.Intézet nem elégiti ki, mert nem helyi, hanem országos kérdésekkel foglalkozik. A vidék a maga