Levéltári Szemle, 12. (1962)

Levéltári Szemle, 12. (1962) 2. szám - IRATTÁRI MUNKA - Nemesházi Károly: Elgondolásaim az irattárosképzésről / 110–111. o.

- 111 ­neti anyagot képvisel. Ennek kezelése nagyobb felkészültséget igényel! Az eddigi irattárosképzés csak a legszükségesebbre szoritkozott, csupán az alapokat rakta le, ez pedig nem elégséges. Ha az irattárosi állást ilyen közép- vagy felsőfokú képesitéshez kötnék, a különböző szervek irattárosai nagyobb megbecsülést kapnának a vezetőség részéről és az irattári anyag kezelését is komolyabban foghatnák fel. Ma még bizony az irat­táros munkáját sok helyen lenézik, de legalábbis az a helyzet, hogy nem becsülik eléggé. Ha a levéltár az a felsőbb szakmai fórum lenne, amely képviselné az irattá­rat is, az irattárosok érdekeit is - természetesen csakis olyan irattárosokról be­szélek, akik munkájukat szívvel-lélekkel végzik - ez volna az igazán egészséges e­gyüttmüködés! A középfokú tanfolyamot illetően az az elgondolásom,hogy például 1900-tól 1945-ig ismertetné az iratanyagot, s hogy ebben az időben milyen szervek működtek az országban, mi volt a hatáskörük, egymással való összefüggésük. Bizony nagyon sokszor előfordul, hogy régi iratokat, sőt egész irattárakat lelnek fel, s ha az irattáros nem eléggé képzett, nincs tisztában annak értékével /tisztelet a kivételnek!/ minden további tudakozás nélkül megsemmisíti, vagy meg­csonkítja az anyagot. Persze sok .esetben nemcsak ott keresendő a baj gyökere, hogy az irattáros "képzetlen". Hanem igen sok helyei 1 az irattárosra sok minden egyéb feladatot is biznak, s nem tud iratanyagával elég behatóan foglalkozni. A középfo­kú tanfolyamról kiadott levéltári bizonyitvény talán megerősitené az irattáros po­zícióját, s elérhető volna az, hogy az irattáros valóban az legyen, ami: az iratok kezelője, gondozója, - nem pedig ezer egyéb tennivalóval megterhelt, ezerfelé rán­gatott "mindenes". Ami pedig a felsőfokú tanfolyamot illeti, annak tananyagába már fel lehet­ne venni 1900 előtti iratokat is, rávilágítani azok történeti, tudományos értékére, - kezelésük módjára, felismerésük lehetőségeire. Ezen tanfolyamon tanulhatnák meg azt is az irattárosok, hogy külföldön milyen körülmények között dolgoznak kar­társaik, hogyan őrzik az egyes szerveknél az iratokat, milyen segitséget kapnak fe­lettes hatóságaiktól és a levéltáraktól az irattárak kezelői. Szerény véleményem szerint a levéltár megfontolhatná ezeket az elvi szem­pontokat, s kidolgozhatná mindkét tipusu tanfolyam anyagát. A felsőfokú tanfolyam elvégzőiből esetleg a levéltári kezelők kerülhetnének ki,de legalábbis olyan szak­képzett irattárosok, akik kisebb szervek, vállalatok irattározási munkáihoz szak­szerű tanácsokat adnának, az ott folyó rendezési, selejtezési munkákat elsődlege­sen ellenőrizhetnék.Ök lennének az igazi "összekötő láncszem" levéltár és irattár között! Az sem közömbös, hogy a levéltár dolgozóit mennyi fölösleges adminisztrá­ciótól, ügyesbajos eljárástól, magyarázkodástól mentenék meg ezek a magasabb képesítést nyert irattárosok. Szeretném, ha javaslataimat vitára bocsátanak, s ahhoz irattáros kartár­saim éppúgy hozzászólnának, mint a levéltár illetékesei. Mert ugy gondolom, hogy mi, akik a gyakorlat emberei vagyunk, néha ösztönző elgondolásokkal segitségére tudunk lenni az elmélet embereinek is és helyes együttműködésünk nemcsak az ügyvi­teli irattárak, hanem a történetivé érett iratanyagok jobb gondozását szolgálná.

Next

/
Oldalképek
Tartalom