Levéltári Szemle, 11. (1961)
Levéltári Szemle, 11. (1961) 1. szám - Varga Sándorné: A magyar levéltárak második 5 éves tervének irányelvei / 72–86. o.
- 75 ezeken az utóbbi területeken kell az elkövetkezendő öt év folyamán még erőteljesebb, még eredményesebb, még kiterjedtebb és különösen még tudományosabb tevékenységet kifejtenünk. Az 5 éves terv alábbiakban következő szempontjai összeállításánál már ennek a szemléletnek: a felhasználás szempontjának érvényesítésével kísérleteztünk. Abból, hogy az egyes tervfeladatok - ha szükségképpen mechanikusan munkafajtákra tagolva is - egymásután következnek, talán már megfigyelhető, hogy az egyes munkafajtákat lehetőleg a felhasználás alapvető céljának igyekeztünk alárendelni. Amennyiben ezt nem sikerült megfelelően véghezvinni, ennek oka elsősorban az volt, hogy a felhasználás módszerei - mint arra már utaltunk is - még koránt sem tisztázódtak egyértelműen. De a lehetőség ugy véljük mindenesetre megteremtettük ahhoz, hogy a felhasználás céljának és módszereinek fokozatos tisztázásával itt globálisan ismertetett egyes munkáinkat összehangolhassuk, fokozatosan részleteiben is kitisztuló céljaikkal. A Levéltári Osztálynak az elkövetkező tervidőszak alatt is egyik döntő törekvése lesz - mint arra már rámutattunk, - hogy a levéltári munka tudományos szintjét tervszerűen emelje. Ez abban is kifejezésre jut, hogy a következő években már egyes fondok tárgyi csoportositásu rendezésére is sor kerülhet. Ez a törekvés jelentkezik a segédletkészítés terén is azáltal, hogy a nagyobb anyagismeretet igénylő, munkaigényesebb, mélyebbszintü segédletek fognak készülni a területi levéltárakban is. Ezt a célt szolgálja természetesen a kiadványmunka szervezettebbé, tervszerűbbé tétele is. Munkánk tudományosságának emelése szükségessé teszi több - a későbbiek folyamán jelzett - elméleti probléma megoldását, illetve megvitatását. A levéltári 5 éves terv irányelveit a történettudomány tervének irányelveivel összhangban állitottuk össze, miáltal nemcsak az eddig jobbára csak egyéni érdeklődésen alapuló és ezért is túlságosan szerteágazó kiadvány munkát tudjuk tervszerűbbé tenni, hanem a rendezési és segédletkészitési feladatokat is a történettudomány célkitűzéseinek figyelembevételével iktathatjuk tervbe. Szervezési problémák. Terveink szerint a Népidemokratikus Korszak Levéltára a tervidőszak első évében kiválik az Országos Levéltár keretéből és önálló szerve-