Levéltári Szemle, 11. (1961)

Levéltári Szemle, 11. (1961) 1. szám - Hozzászólások / 53–72. o.

- 64 szerintük minden fond anyaga más és más, helytelen lenne egy kaptafára húzni valamennyit. Mások szerint nagy előny, ha meghatározott jelzet alatt találja meg a kutató minden levéltárban kutatott témájára vonatkozó anyagát. Bulgáriában pl. a személyi levéltárak rendezésére 248 §-ból álló utasitást dolgoztak ki s a II. 1. számjelzet minden állami levéltár személyi fondjaiban a fondkepzohöz intézett leveleket tartalmazza. Ha valamely sémacsoport hiányzik az adott személy fondjából, akkor a segédletből természetesen hiányzik a megfelelő számjelzet is. Véleményünk szerint szükséges és lehetséges volna fondtipusok szerint bizonyos általános irányelveket rögziteni: „vagyis kisérleteket kellene végezni egy város, egy megye, egy vállalat stb. levéltári anyaga rendezési sémájának kidolgozására s a tervezetet azután a megfelelő rendezési munkával foglalkozó levéltárban a gyakorlatban ki kellene próbálni. Külön kell foglalkoznunk a szint-kérdéssel. Véleményem szerint itt az iratanyagot két kategóriába lehet sorolnunk: vagy mi alakitjuk ki a rendezés során a tárgyi csoportokat, vagy pedig az irattári rendszer már tárgyi tagolódású volt. Ez utóbbi esetben természetesen könnyűszerrel lehet az iratanyagot fokozatokban, előbb kutfók, majd tételek, majd alapszámok szerint, majd pedig alapszámokon belül véglegesen rendezni. Egészen más* azonban a helyzet akkor, ha mi soroljuk az iratokat egyedi, tárgyi elemzés alapján a megfelelő tárgyi .csoportokba. Ha valamely község vagy város iratanyagának rendezése során, - amennyiben numerikus rendben tárolták az iratokat s nem maradt fenn megfelelő segédlet, - a vasúti állomás építésével kapcsolatos irat kerül kezünkbe, helytelen lenne, ha az első rendezésnél a közlekedés, majd a későbbi rendezéskor a vasút, még később az állomás csoportba fokozatosan sorolnánk be, hiszen amikor elolvastuk az iratot, annak végleges alcsoportbeli helyét is meghatároztuk. Ha nem ezt tesszük, akkor nem egyszerüsitjük a rendezést, hanem felesleges munkát végeztetünk, mert a második, vagy harmadik szint kialakításánál újból s újból ki kell elemeznünk az irat tárgyát. Nem hagyható figyelmen kivül az sem, hogy minél részletesebben tárjuk fel az anyagot, az annál jobban szolgálja a kutatási igényeket, - az elsőfokú rendezéssel párhuzamosan készitett segédlet egy ujabb, mélyebbszintü rendezésnél használhatatlan lesz, s ujabb segédlet készitése válik szükségessé. Legjobban tehát akkor takarékoskodunk az idővel, ha vég-