Levéltári Szemle, 11. (1961)
Levéltári Szemle, 11. (1961) 1. szám - Hozzászólások / 53–72. o.
- 65 legesen rendezünk. Összefoglalva a mondottakat: ha az iratképző szerv tárgyi tagolódású rendszerben tárolja az iratokat, ez fenntartandó, az elveszett segédletek pótolhatók s a rendezést szintről-szintre fokozatosan végezhetjük. Ha azonban az irattározás kronologikus, numerikus számrendben történt, hacsak igen jó segédletek nincsenek, vagy pedig az iratanyag rendezésen nem ment ke\* resztül, egy menetben, véglegesem tárgyi tagolódású rendszerbe kell sorolnunk, ill. átsorolnunk az iratokat. Rácz Béla levéltáros: Szedő elvtárs beszámolójának két hiányosságára szeretnék itt rámu* tatni. Helyes és szükséges volt a megtett ut eredményeinek összegezése, de az elkövetett hibákra, a hibák okaira, forrásaira is rá kellett volna irányítania figyelmünket; s fel kellett volna tárnia a beszámolónak mindazokat a nehézségeket is, amelyekkel az előttünk álló feladatok megoldása során ta^ lálkozunk. A referátum tehát jóval elemzőbb és harcosabb lehetett volna. Ugy érzem, ezt a megállapításomat az eddig elhangzott felszólalások is alátámasztják, Ha a referátum gondolatébresztőbb, valószínű, hogy a hozzászólások is sokrétűbbek és elevenebbek lettek volna. így azonban nem a felvetett problémákból fakadó megnyilatkozásokat hallottunk, hanem általában a referátumtól független felszólalásokat: többnyire az egyes szakbizottságok tevékenységének ismertetését kaptuk. Ha Szedő elvtárs beszámolójának téziseit előre szétküldték volna a levéltáraknak, bizonyára felkészültebben teszik meg észrevételeiket levéltáros kartársaink. Mindezek után néhány konkrét kérdést szeretnék szóvátenni, Elsősorban a levéltári törvény elkészítését várjuk. A referátum, ugy tájékoztatott, hogy az érvényben lévő 29/1950. törvényerejű rendelet már sök esetben túlhaladottnak tekinthető, s nemhogy segítené munkánkat, hanem sokszor még akadályozza is azt. Főleg mi, a népi demokratikus csoport tagjai, érezzük a szocialista levéltári törvény hiányát. Tudom, hogy a Levéltári Osztály 1958. végén újból szőnyegrehozta az uj levéltári törvényt, később munkabizottságot hozott létre, amely egy esztendeje foglalkozik a törvény slőkészitésével, de munkája eredményét még nem láttuk. Pedig milyen hasznos