Levéltári Szemle, 11. (1961)
Levéltári Szemle, 11. (1961) 2. szám - LEVÉLTÁRAINK ÉLETÉBŐL - Waczulik Margit: Technikumi tanulóifjúság levéltárlátogatása / 105–108. o.
- 106 igen fontos fajtáival, azok konzerválásával, tárolásával, felhasználásának módjaival. Tárgyi szempontból az vezetett, hogy megismerjék régebbi korok Írásbeliségét, annak formáit, némi képet nyerjenek korábbi jogszokásokról. Az Országos Levéltár állandó kiállítása szinte egész történelmi tananyagunk életszerűbbé tételét szolgálja. Technikumi szempontból "csemegének" szántam az Országos Levéltár ujabb technikai berendezéseit , a fotólabort és a restauráló műhelyt. Ez különösen leendő papiripari technikusok számára érdekes. Ilyen elgondolások alapján kerestük fel T960 őszén, egy hét órás tanitási nap után az Országos Levéltárat. Még a kimerült szakkörösök is eljöttek, hiszen a korábban elmondott néhány bevezető szó felkeltette érdeklődésüket. Vonzotta ókét az is, hogy ide máskor és egyénenként nem jöhetnek el. Egy fiatal kolléga segítségével mintegy 60, I. -IV. osztályos tanulóval jöttünk. Ez a tömeg nagynak bizonyult, s kissé zavart « különböző életkoruk és tudásuk. Ennek ellenére a látogatás jól sikerült, meghozta mindazt az eredményt, amit vártam tőle. A legnagyobb hatása - technikumi tanulóknél igen érthetően - a fotólabornak és főleg a restauráló műhelynek volt. A hatást két kijelentésen mérem le. Az egyik tanuló csodálkozva jegyezte meg, hogy ezek a régi Írások megérnek ennyi költséget és fáradságot, így indult meg a beszélgetés arról, hogyan készül, alakul az a történelmi ismeretanyag, amit a könyvekben megtalálhatunk. Elvben eddig is tudták ezt, de most vált igazán világossá előttük. Másik megjegyzésük arra vall, hogy felfedezték a régi írások elolvasásának külön tudományát. Amig a restauráló műhelyből - ahonnan alig akartak eljönni - felmentünk a kiállítási helyiségbe, azon töprengtem, vájjon ennek is lesz-e olyan sikere, mint a technikai berendezéseknek volt, Nem sokkal kisebb érdeklődéssel nézték ezt sem, mint a hozzájuk szakmailag közelebb álló technikai felszereléseket. Valóban, nehezen lehetett volna jobb képeskönyvet összeállítani a magyar történelem anyagából. Mi volt az, ami legjobban lekötötte érdeklődésüket? Maguk az oklevelek, amelyeket ed-