Levéltári Híradó, 9. (1959)
Levéltári Híradó, 9. (1959) 3–4. szám - FIGYELŐ - A lengyel levéltárak negyedik módszertani konferenciája / 227–244. o.
7. kiváló, politikai, kulturális stb. dolgozók személyi iratai. A közigazgatási íratok bizottságának vitája után a résztvevők megállapodtak abban, hogy az «A» kategóriájú anyagot két lépcsőben kell selejtezni: előbb részlegesen az irattárakban, majd véglegesen a levéltárban. Ezzel kapcsolatban szorosabb együttműködést kell kifejteni a levéltárak és az irattárak fenntartói között, főképpen 1. az iratkezelés és az irattár terén, 2. a hivatalok iratanyagának biztosítására, 3. a levéltárosoknak, mint tanácsadóknak bevonása terén. - Ebből következik az is, hogy a levéltáraknak nagyobb hatáskört kell biztosítani, elsősorban a büntető szankciók terén, hogy a nem tipikus iratok selejtezése terén figyelembe kell venni a regionális sajátságokat, továbbá minden levéltár köteles gondoskodni arról, hogy közreműködésével selejtezési szabályzatot dolgozzanak kt A beszámolók alapján kissé még inkább általánosságok felé hajló közigazgatási isatok bizottságával szemben a gazdasági éíet iratait vizsgáló bizottság referátumai a központi gazdasági irányítás, a bankok és az ipari vállalatok egyes szerveinek alapos és igen mélyreható elemzésén alapultak. ZMgniew tandau és Jerzy Tomaszewski, A kö zponti k oordináló gazdas ági intézmé nyek és a marada ndó értékű iratok selejtezhetőségével foglalkozó közös referátuma elmondja, hogy az uj lengyel állam megszületésekor azonnal megindult a gazdasági tervezés és koordináció munkája is. Már 1944-ben felállították a Közgazdasági tanulmányi központot, ennek feladata az állami gazdaságpolitikai irányának, valamint a termelői és fogyasztói központok elosztásának meghatározása, úgyszintén a gazdasági szakminisztériumok működésének koordinálása volt. Amikor 4944 végén az Ideiglenes Nemzetgyűlés megalakult, megszervezték a minisztertanács gazdasági bizottságát és 1945-ben a Közgazdasági Tanulmányi Központ a minisztertanács gazdasági bizottságának hivatalává, majd 1945 végén Állami Tervhivatallá alakult át Az uj hivatal feladata az állami gazdasági tervek kidolgozása, a gazdasági minisztériumok működésének koordinálása, a termelői és fogyasztói központok terveinek elkészítése, a tervteljesités ellenőrzése és a minisztertanács gazdasági bizottságai tárgyalásának előkészítése volt. 1947-ben a nagyobb vajdasági székhelyeken felállították áz Állami Tervhivatal kirendeltségeit, ezek a regionális gazdasági sajátságok felkutatásával foglalkoztak és anyagukat az Állami Tervhivatalnak küldöttek be. A régi iparügyi minisztérium ugyanebben az időben ipari és kereskedelemügyi minisztériummá alakult át és igy a legnagyobb hatáskörű gazdasági minisztériummá vélt 1948-ban a lengyel gazdaságpolitikában végbemenő változások hatására az állam legfőbb gazdaságpolitikai irányító szerve a minisstortanács gazdasági bizottsága lett, az Állami Tervhivatal pedig Állami gazdasági és tervbizotísággá alakult át az ipari és kereskedelemügyi minisztérium hat gazdasági szakminisztériumra bomlott fel, a vajdasági kirendeltségek pedig előbb vajdasági tervhivatalokká, majd 1950-ben vajdasági tervbizottságokká lettek. Az államgazdaság fokozott központosítása következtében az Állami Gazdasági Tervbizottság hatásköre erősen megnőtt s a tervezésen és annak ellenőrzésén kivül egészen jelentéktelen kérdésekkel is foglalkozott 1956-ban a gazdasági élet decentralizációjával kapcsom latban az Állami Gazdasági Tervbizottság helyébe a minisztertanács tervbizottsága lépett, melynek hatásköre már Jóval kisebb. A referátum az Állami Tervhivatal, az ipar és kereskedelemügyi minisztérium, a minisztertanács gazdasági bizottsága és az Állami Gazdasági Tervbizottság iratanyaga alapján készült az ipar- és kereskedelmi minisztérium anyagának bevonását az tette indokolttá, hogy ennek a későbbi gazdasági szakminisztériumoktól eltérő jellege és hatásköre volt. Valamennyi felsorolt irattár a referátum időponöában a legujabbkori levéltárban volt kivéve az emiitett intézmények titkos iratait, amelyeket még nem adtak át levéltári őrizetre, bár 10 évvel keleücezésük után már nyilván csak történeti értékkel birnak. Az iratok íennmaradtságát nehéz megállapítani, bizonyos azonban, hogy az irattárak távol állnak a teljességtől, ami elsősorban a múltban végrehajtott teljesen ötletszerű selejtezések eredménye, á levéltárban található anyag nagy része átadás-átvételi jegyzékkel rendelkezik, ezeket azonban hanyagul állítottak össze, a feltüntetc-tt cimék nem fedik az egységek tárgy béli tartalmát. Ugyancsak hanyagul állapították meg az iratok «A» és tB* Jellegét A vezérelv ezen a téren a legjobb esetben a hivatal gyakorlati érdeke volt és nem a 232
