Levéltári Híradó, 9. (1959)
Levéltári Híradó, 9. (1959) 1–2. szám - FIGYELŐ - Sólyom Jenő: A protestáns egyházak levéltárügye Németországban / 226–231. o.
munkautasitások rendszeres közlésével nagyon szerencsésen segiti elő ezt a célt, Az alábbiakban a protestáns egyházak levéltárügyének problémáiról, ezenbelül különös súllyal a levéltár rendszerezésének konkrét szabályairól olvashatunk. Az egyházi funkciók nagymértékű internacionalizmusának- következtében az itt ismertetett alapelvek, ugy véljük, a hazai protestáns egyházak levéltári gya korláta számára is sok közvetlen tanulsággal bírhatnak, ( s zerk,) + + + A németországi egyházi levéltárosok 1955-ben az augsburgi «német levéltári kongresszuson* tartották első közös megbeszélésüket Azóta az idevágó tudósításokból követ keztethetően rendszeresítették találkozásaikat 4957 szeptemberében Koblenzban jöttek össze a katolikus és a protestáns egyházi levéltárosoké itteni megbeszélésük alapja a 35» «német levéltári kongresszus* témája volt vagyis az iratok selejtezésének a problémája, persze az egyházigazgatás szempontjából, A kijelölt előadók helyet adtak referátumaikban saját tt a római katolikus, ilL ^evangélikus* egyházuk különleges mondanivalójának, nevezetesen a Kánonjogi Kódex, Ul. a. * Németországi Evangélikus Egyház* levéltárügyi hivatala vonatkozó rendelkezéseinek, egyébként olyan kérdésekkel foglalkoztak, amelyek általában érdekesek az egyházi levéltárosok számára. De a sajátos egyházi szükségletek ellenére is a szóba hozott nézetek voltaképpen egyetemes levéltári problémákra utalnak, PL az egyik referátum rámu= tátott arra. milyen hatása van az irattermelésre az írógépnek i ennek általános használata emelte az ügyiratok mennyiségét Ezért is, meg a hivatali-irodai munka fokozódása miatt is fontossá vált a helyes irattári rend, A koblenzi tanácskozásból a selejtezés problémájának tárgyalására kiküldött bizottság 4958 'augusztusában Marburgban tartotta ülését A bizottság állást foglalt a selejtezés merev szabályozásával szemben és viszont amellett hogy az egyes római katolikus egyházmegyékre, UL • evangélikus* tartományi egyházakra kell rá° bizni a selejtezés irányelveinek megállapítását Az 4958 szeptemberében Konstanzban tartott * német levéltári kongresszusion újra összeültek külön tanácskozásra az egyházi levéltárosok, és itt az első és fő témájuk ugyancsak a selejtezés volt, de figyelemre méltó módon témájuk volt egyházi hangszalag1 és filmarchívumok létesítése is„ Egyfelől az egyházi levéltárosok szakmai összefogását másfelől az egyetemes levél* tárügyi problémákkal való lépéstartásukat mutatják azok a konferenciák is^ amelyeket az • evangélikus* egyházi levéltárosok 4958 folyamán maguk között tartottak, Stuttgartban a Württembergi Evangélikus Országos Egyház le vél tár gondoz ói jöttek össze, Heilbronnban pe* dig a tartományi egyházak levéltárosai. Az utóbbi kongresszuson azzal a kérdéssel is foglalkoztak, hogyan függ össze egymással az egyházi könyvtárak és az egyházi levéltárak gyűjtő feladata. Valójában ezek a tanácskozások tükrözik a németországi egyházi levéltárügyet nem a rendtartások, de a problémák ismeretéhez hozzásegít az a tájékoztató is, amelyet a *Der Sitzungen und Tagungen kirchlicher Archivare. Der Archivar, XL évi. (4958), 4, íüzet323kk 3 Az ^evangélikus* szó a német szóhasználatban egyaránt vonatkozik a magyar szóhasználatban mondott reíormátus és evangélikus protestánsokra. Ezért használom itt a protestáns szót 227